Mobil

Itt az első érdekes infó az idei iPhone-ról

A 2018-as iPhone modellek hivatalos bejelentésére ugyan még őszig várnunk kell, de afelől senkinek nem lehet kétsége, hogy az Apple már gőzerővel dolgozik az idei készülékeken. Ebből következik, hogy a bemutatóig hátralévő hónapokban folyamatosan érkeznek majd a különböző pletykák és szivárgások – utóbbiból meg is érkezett az első, de egyelőre csak arra utalnak a jelek, hogy idén új szín, a Blush Gold is megjelenik az Apple készülékek palettáján.

Az infót Benjamin Geskin posztolta ki a Twitterre, és bár az említett szín megjelenését már 2017-ben is pletykálták, ezúttal viszont meg is kezdődött a gyártás, legalábbis erre utalnak azok az állítólagos alkatrészek, amik már az eddig nem látott az új színben pompáznak.

Ugyan arany színben a tavaly forgalomba került iPhone 8 és iPhone 8 Plus készülékek is kaphatók, azonban a Blush Gold egészen más árnyalat, azonban arról még pletyka szinten sincs információ, hogy vajon milyen készülék lesz elérhető ebben a színben. Persze ez abból is következik, hogy egyelőre nem tudni, hogy az Apple milyen készülékekkel rukkol elő idén, bár feltételezhető, hogy lesznek iPhone 8s modellek, illetve nincs kizárva egy továbbfejlesztett iPhone X sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik