Tudomány

Áttörés a bőrrák kezelésében

Harminc év után a leghatásosabb kezelésekkel álltak elő a legveszélyesebb bőrdaganat gyógyítására.

A vizsgálatok eredményeit az amerikai klinikai onkológusok társaságának 47. nemzetközi konferenciáján ismertették, melyet a hét végén tartottak Chicagóban mintegy 30 ezer kutató és gyógyszeripari szakember részvételével.

A vemurafenib nevű hatóanyag a BRAF jelű gén mutációját gátolja. Ez a génmutáció az összes melanomás eset mintegy felénél van jelen. A kísérleti szert alkalmazó páciensek halálozási valószínűsége a tanulmány ideje alatt 63 százalékkal volt kisebb azokhoz képest, akik nem kapták ezt a hatóanyagot.

A melanomás páciensek életét meghosszabbító másik kezelésben az ipilumumab elnevezésű antitestet alkalmazták, amely stimulálja az immunrendszert. Az immunterápia hatékonyságát vizsgáló tanulmányok azt jelezték, hogy hatására javult az áttétes melanomás betegek túlélési esélye, különösen akkor, ha kemoterápiával kombinálva kapták a kezelést. Három év elteltével a páciensek túlélési aránya 20 százalékra növekedett 12 százalékról.

A bőrrák miatti halálozások 80 százalékát a melanóma okozza, a meghalt páciensek több mint felének életkora kisebb 59 évnél.

ANYAJEGY VAGY RÁKOS DAGANAT?

A melanóma vagy melanoma malignum a bőr pigmenttermelő sejtjeiből melanocytákból kiinduló rosszindulatú tumor. Kialakulhat már meglévő anyajegyből különösen akkor, ha az állandó károsító ingernek van kitéve – erős UV sugárzás, mechanikai ártalom -, de megjelenhet anyajegymentes bőrfelületen is.

Magyarországon az előfordulása növekszik. Elsősorban a középkorúak betegsége, a melanómával diagnosztizáltak átlagéletkora 40-45 év.

Klinikailag több formáját különböztetik meg, melyek mind megjelenésben mind a prognózist tekintve eltérnek egymástól. Mivel a kültakarón helyezkedik el, rendszeres önvizsgálattal és bőrgyógyászati szűrésekkel idejekorán felismerhető. (forrás: Wikipedia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik