Foci

A Real már a vébé előtt ledobná a Neymar-bombát

A spanyol sajtóban továbbra is tartja magát az a teória, hogy Neymar párizsi kalandja mindössze egy szezon után véget ér,

és a nyáron visszatér Spanyolországba, méghozzá a Real Madridhoz.

Az AS nevű lap azt írja, Neymar lesz a Real elsőszámú célpontja a nyári átigazolási időszakban, és a madridi klub vezetői már találkoztak a játékos édesapjával, hogy a részletekről egyeztessenek.

A spanyol lap szerint Neymar nem élvezi a párizsi életet,

és a Real elleni BL-kiesés is intő jel volt a számára, mert hiába a PSG nagyravágyó tervei, megint kiderült, hogy más Franciaországban uralkodni, és más Európában meghatározó erőnek lenni. 

A Real vezetősége állítólag azon dolgozik, hogy már a június 14-én kezdődő világbajnokság előtt pontot tegyen a Neymar-akcióra, ami persze nem lesz könnyű, hiszen a PSG 222 millió eurót fizetett érte a másik spanyol gigásznak, a Barcelonának. Korábban a Real-játékosok közül honfitársai, Marcelo és Casemiro, valamint a csapatkapitány Sergio Ramos is úgy nyilatkozott, szívesen látnák Neymart Madridban.

A brazil klasszis jelenleg sérült, műtétje után lábadozik, és legutóbb azzal keltett feltűnést, hogy furcsán emlékezett meg a szerdán elhunyt fizikusról, Stephen Hawkingról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik