Foci

A Manchester United nyerte a Liverpool elleni 200. derbit

A Premier League 30. fordulójának leginkább várt rangadóját az Old Traffordon játszotta a Manchester United és a Liverpool. A bajnokságot utcahosszal vezető Manchester City mögött óriási a harc, a második és a harmadik helyezett viszont nem azt a meccset hozta, amit várt volna a közvélemény.

A meccset az döntötte el, hogy az első félidőben a Liverpool fölé emelkedett taktikailag a hazai csapat, amelyet két góllal koronázott meg. Először a 14., majd a 24. percben érkezett a meccs hőse, Marcus Rashford, és kvázi eldöntötte a párharcot.

A vendégeknek alig-alig volt helyzete a 90 perc alatt, a szépítő gólt sem liverpooli, hanem a unitedes Eric Bailly ért szerencsétlenül a labdába.

A hatperces hosszabbításban több szögletet és lehetőséget is kiharcolt Jürgen Klopp csapata, de nem sikerült egyenlíteni. A Manchester United a sikerrel öt pontra elhúzott a második helyen.

A két legsikeresebb angol klub 200. tétmérkőzését játszotta egymással: az 1894 áprilisa óta íródó közös történelem során ez volt a 80. MU-győzelem, a Liverpool 65-ször ünnepelhetett, 55 találkozó pedig döntetlennel ért véget.

Eredmény, Premier League, 30. forduló:

Manchester United – Liverpool 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Marcus Rashford (14. perc, 24.); illetve Bailly (66. p – öngól)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik