Sport

Világrekord szabadmerülésben, de mégsem

Az új-zélandi búvár, William Trubridge 125 méter mélyre merült egyetlen levegővétellel, de a felszínre érkezésnél megszegte a technikai szabályokat, így a világrekordot nem hitelesíthették.

Nagyon peches volt a szabadmerülés bajnoka, ugyanis miután teljesítette a páratlan bravúrt, nem úgy érkezett a felszínre, és nem azt tette, ami ilyenkor szabályos.

A protokoll szerint a visszatérés után érthetően ki kell mondani: “I am OK (Rendben vagyok.)”, valamint 15 másodpercen belül ki kell vennie az orrában lévő csipeszeket, és le kell vennie a szemüvegén.

A Bahamákon próbálta meg a világrekordot felállítani: “Meg is csináltam, de a felszínre érve teljesen elfogyott a levegő, nem tudtam irányítani az izmaimat sem, így nem tudtam végrehajtani a szükséges lépéseket, rajtam maradt a szemüvegem. Többen nevettek, mások üdvözöltek, egyébként annyira nem készültem ki”nyilatkozta az új-zélandi sportember.

“Jó volt a merülés, tudom, hogy képes vagyok újra megismételni, immár szabályosan” – tette hozzá. A 32 éves William Trubridge egy héten 15 alkalommal gyakorol (mellette jógázik), két nappal a rekorddöntés előtt 120 méterig merült.

A versenyző egyébként 18 hónapos kora óta úszik, 8 éves korában már 15 méter mélyre merült.

A 120 méteres merülés se semmi:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik