Nagyvilág

Lemondott Trump balkeze

Távozik a washingtoni Fehér Ház stábjából Gary Cohn, a befolyásos Országos Gazdasági Bizottság vezetője. Donald Trump elnök legfőbb gazdasági tanácsadója kedden, az importvámok tervezett bevezetése miatti viták közepette jelentette be lemondását.

A hírt elsőként a The New York Times című lap jelentette. A távozás pontos dátuma azonban egyelőre nem ismert, várhatóan a következő hetekben esedékes. A lapnak nyilatkozó, névtelenséget kérő tisztségviselők szerint azonban nem egyetlen ok húzódik meg a lemondás hátterében, bár a döntő motívum az lehetett, hogy Cohn csatát vesztett a gazdasági protekcionizmust hirdetőkkel, elsősorban is Wilbur Ross kereskedelmi miniszterrel szemben.

A CBS televízió információi szerint az 57 éves Cohn – aki Donald Trumppal már elnökké választása előtt együtt dolgozott – nagy valószínűséggel azért távozik, mert nem tudta meggyőzni az elnököt arról, hogy ne jelentse be a vámtarifák bevezetését.Gary Cohn közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy örömmel dolgozott a növekedést elősegítő gazdaságpolitikán, különösen a történelmi adóreformon. A tanácsadó fontosnak tartotta kiemelni, hogy hálás az elnöknek a lehetőségért, és a kormányzatnak nagy jövőbeni sikereket kívánt.

A lemondás hírének megjelenése után John Kelly, a Fehér Ház kabinetfőnöke szintén méltató szavakkal szólt Gary Cohn munkájáról, s ő is elsősorban a tanácsadónak az adóreformban játszott szerepét emelte ki.

Gary Cohn lemondásáról a múlt hét óta jelentek meg sajtóhírek, pontosabban találgatások, amelyek megsűrűsödtek, miután Donald Trump bejelentette, hogy az importált acélra 25 százalékos, az import alumíniumra pedig 10 százalékos vámot tervez kivetni. A Demokrata Párt bejegyzett szavazójaként ismert Cohnt, aki korábban igazgatóként a Goldman Sachs bankház második számú vezetője volt, az elemzők a szabadkereskedelem híveként tartják számon.

Europress/AFP/Brendan Smialowski

Kedd esti összeállításában az Axios amerikai hírportál arra hívta fel a figyelmet, hogy Trump elnökségének első évében többen hagyták el a Fehér Házat, mint az elmúlt negyven évben bármikor.

  • A múlt héten mondott le Hope Hicks kommunikációs igazgató
  • és Josh Raffel kommunikációs munkatárs,
  • február elején ment el Rob Porter kabinettitkár,
  • január közepén pedig Dina Powell, helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó jelentette be távozását.

Trump elnök kedden, Stefan Löfven svéd kormányfővel tartott közös sajtókonferenciáján a riporterek faggatózására azt hangoztatta, hogy a Fehér Házban nincsenek zűrzavaros állapotok, mindenki szívesen dolgozik ott, és kifejezetten dicsérte Gary Cohnt.

Ritka tehetségnek nevezte a gazdasági szakembert, s mint fogalmazott:

Gary a legfőbb gazdasági tanácsadóm, nagyszerű munkát végez, segített a történelmi adócsökkentések és reformok megvalósításában.

Trump a sajtóértekezleten figyelmeztette a vámtarifák bevezetésére válaszlépéseket fontolgató Európai Uniót, és nagy adókkal fenyegette meg az európai közösséget, mivel szerinte nem bánnak jól az Egyesült Államokkal kereskedelempolitikai ügyekben.

Europress/AFP/Anadolu Agency/Samuel Corum

Csaknem lehetetlenné teszik számunkra, hogy üzleteljünk velük, és mégis ideküldik az autóikat és minden mást is az Egyesült Államokba – fogalmazott. Az elnök azt hangoztatta, hogy az Európai Unió kihasználja az Egyesült Államokat a kereskedelemben.

Azt csinálnak, amit akarnak – vetette oda -, de ha ezt teszik, akkor nagy, 25 százalékos vámot nyomunk az autóikra, és akkor – higgyenek nekem – nem sokáig csinálják majd ezt velünk

– mondta.

Az elnök hangot adott azon véleményének is, hogy a kereskedelmi háború nem is olyan rossz dolog.

Közben a kongresszus republikánus törvényhozóit változatlanul megosztják az elnök tervei a védővámokról. Ellenzői szerint a vámok több munkahelyet szüntetnek majd meg, mint ahányat teremtenek, és azzal a kockázattal járhatnak, hogy az Egyesült Államok szembekerül fontos szövetségeseivel, ráadásul a védővámok árát az amerikai fogyasztók fizetnék meg.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője szerint a republikánus szenátorok körében nagy az aggodalom, hogy a vámok ügye miatt szélesebb kereskedelmi háború bontakozhat ki. A szenátor újságíróknak elmondta azt is, hogy több republikánus politikus is egyeztetni próbál a kormányzattal, figyelmeztetve az illetékeseket egy kereskedelmi háború következményeire.

Steve Mnuchin pénzügyminiszter azonban kedden kiállt az elnök terve mellett, és a törvényhozóknak megismételte Donald Trump hétfői álláspontját, miszerint ha az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásán az amerikai érdekeknek megfelelő megállapodás születik, akkor Kanadát és Mexikót Washington mentesítheti az acél-és az alumíniumimportra kirótt védővámok alól.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Brendan Smialowski

Ajánlott videó

Olvasói sztorik