Nagyvilág

Történelmi találkozó Észak-Koreában

Kielégítő megállapodáshoz vezettek Kim Dzsongun észak-koreai vezető és a Mun Dzsein elnök által Phenjanba menesztett dél-koreai küldöttség tárgyalásai, egyebek közt egy csúcstalálkozó szándékáról.

Kim Dzsongun hétfő este vacsorán látta vendégül a tízfős dél-koreai delegációt, élén a nemzetbiztonsági hivatalt vezető Csung Ej Jonggal, és őszinte tárgyalásokat folytatott annak tagjaival.

Kim Dzsongun fogadta dél-koreai vendégeit
Rég volt ilyen barátinak nevezhető viszonya a két országnak egymással.

A megbeszélések témái között szerepelt

  • egy esetleges csúcstalálkozó,
  • a Koreai-félszigeten uralkodó, égető katonai feszültség enyhítésének lehetősége, valamint
  • a párbeszéd folytatása.

Kim 2011-es hatalomra kerülése óta ez volt az első alkalom, hogy magas rangú dél-koreai tisztségviselőkkel találkozott,

és a megbeszélésekre nem sokkal azután került sor, hogy az északi vezető húga, Kim Jodzsong februárban egy nagyobb delegáció élén felkereste Dél-Koreát a phjongcshangi téli olimpia idején.

A találkozó remények szerint megnyitja majd az utat Észak-Korea és az Egyesült Államok tárgyalásai felé. A felek állítólagos megállapodásának részletei azonban nem ismeretesek.

A vacsorán részt vett az észak-koreai vezető nyilvánosság előtt ritkán megjelenő felesége, Li Szol Dzsu és húga, Kim Jodzsong is.

A dél-koreai delegáció, amelynek tagjai között van a titkosszolgálatot vezető Szu Hun, illetve az országegyesítési miniszter helyettese, Csung He Szung is, a tervek szerint további phenjani találkozók után még kedden hazatér.

Csung még a látogatás előtt azt mondta: arra készül, hogy szót emeljen a Koreai-félsziget atommentesítéséért és a tartós béke megteremtéséért.

Átfogó megbeszélésekre számítunk a Korea-közi tárgyalások folytatásáról, valamint az Észak-Korea és a nemzetközi közösség – benne az Egyesült Államok – közötti párbeszéd lehetőségéről

– tette hozzá.

Phenjan és Washington is hajlandónak mutatkozik a tárgyalásra, azonban Donald Trump leszögezte, hogy a közeledésre csak akkor kerülhet sor, ha Észak-Korea feladja atomfegyverkezési programját. Phenjan korábban megesküdött, hogy ez sohasem fog megtörténni. A nemzetközi közösség súlyos szankciókkal sújtotta Észak-Koreát az ENSZ tilalma ellenére folytatott nukleáris fegyverkezése és rakétaprogramja miatt.

(MTI, kiemelt kép:  AFP/KCNA via KNS)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik