Közélet

200 millió forintból épített iskolát Irakban Magyarország

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere magyar finanszírozásban felépült iskolát adott át hétfőn az észak-iraki kurd régió székhelyén, gyógyszer-finanszírozási megállapodást írt alá az erbíli Szent József-klinikán, és szintén magyar támogatással újjáépült lakóházakat adott át egy keresztények lakta faluban.

A miniszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a kurd autonóm kormány oktatási és megbízott vallásügyi miniszterével, Pistivan Szadikkal, valamint a káld katolikus egyház erbíli püspökével, Bashar Matti Wardával együtt avatta fel a káld katolikus egyház által fenntartott iskolát, amely a magyar állam és a Magyar Katolikus Egyház együttműködésében, összesen 200 millió forintos támogatással épült fel.

A Szűz Máriáról elnevezett iskola több száz gyermeknek ad lehetőséget a tanulásra. Közöttük vannak eredetileg ott élő és máshonnan elmenekült gyerekek is.

A fiatalok helyben maradásához a legfontosabb az, hogy meginduljon itt az oktatás, hiszen az a célunk, hogy itt segítsük őket, és ne a bajt vigyük Magyarországra a tömeges migrációval. Segítünk a menekülést fontolgató családoknak abban, hogy itt tudjanak maradni, illetve, ha már elmenekültek, akkor visszatérhessenek otthonukba

– fogalmazott Balog Zoltán.

A Szent József-klinikán aláírt megállapodás arról szól, hogy a magyar állam a következő hat, illetve nyolc hónapban támogatja a klinika működését. Ebben a térségben ez az egyetlen krónikus betegeket ingyen ellátó egészségügyi intézmény, és több ezer, részben helyi, részben menekült beteget látnak el itt.

Ez szintén a helyben maradást segíti elő az észak-iraki kurd autonóm régióban

– jegyezte meg.

A miniszter programjában szerepelt még egy látogatás a keresztények lakta Teleszkof faluban, ahol a magyar állam segítségével, a Magyarország Segít elnevezésű program keretében ezer családnak építették újjá az otthonát, valamint a közösségi házat és a templomot, és bár Teleszkof nagyon közel van a háborús frontvonalhoz, a lakosok már vissza tudtak térni településükre

A Magyarország Segít (Hungary Helps) program közvetlenül a rászorultakhoz juttatja el a segítséget, nem pedig valamelyik nagy nemzetközi szervezeten keresztül.

Én úgy látom, hogy éppen ezért sokkal jobban hasznosul az adomány, mintha mindenféle közvetítőkön keresztül az összegnek csak egy része érkezne ide

– mondta Balog Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik