Nagyvilág

Halálra ítéltek egy német nőt Irakban

Halálra ítélt vasárnap a bagdadi központi büntetőbíróság egy marokkói származású német nőt, aki csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.

Abdel-Szettár Bejrakdár, a bíróság szóvivője szerint a pontosabban nem azonosított német nőre azért szabott ki halálos ítéletet a bíróság, mert logisztikai támogatást és segítséget nyújtott a terrorszervezetnek bűnei elkövetéséhez.

A szóvivő elmondta azt is, hogy kihallgatása során a nő elismerte, hogy Németországból Szíriába, majd Irakba utazott két lányával, akiket feleségül adott a terrorszervezet két tagjához.

Európai nőt még sosem ítéltek halálra Irakban. Múlt szeptemberben a bíróság egy orosz állampolgárságú dzsihadistát ítélt halálra, akit Moszulban fogtak el. A Der Spiegel című német hetilap múlt nyáron arról számolt be, hogy négy német került iraki fogságba, köztük egy 16 éves lány, egy marokkói és egy csecsen származású német állampolgár is. Az iraki hatóságok hivatalosan nem közöltek pontos adatot arról, hogy a szélsőségesek ellen küzdelemben hány embert vettek őrizetbe. Az iraki rendőrfőnök elmondása szerint Ninive kormányzóságban több mint 4000 embert tartóztattak le.

Korábban az Independent azt írta, hogy az iraki bíróság egy Lina Wenzel nevű 17 éves német lányt ítélt halálra, utóbb azonban átírta a cikkét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik