Belföld

Németh Szilárd raboknak hálálkodott börtönben

A nap legszürreálisabb kampányhírét tette közzé az állami hírügynökség.

A magyar börtönök telítettsége 129 százalékos. A zsúfoltság oka, hogy a három csapás törvény miatt kétezerrel több embert zártak be – mondta Németh Szilárd. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a Váci Fegyház és Börtön kultúrtermében emlékeztetett rá, a  törvény szerint a harmadik erőszakos bűn után duplázódik a kiszabható büntetés, ha meghaladja a 20 évet, a bírónak életfogytiglant kell kiszabnia.

Három csapás miatt kapott életfogytiglant egy férfi
Emberölés kísérlete miatt S. Csaba vádlottat mint erőszakos, többszörös visszaesőt - az úgynevezett három csapás alapján - életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.

Németh Szilárd azt mondta, mindenképpen szeretnék felszámolni a túltelítettséget, de a családok támogatása megelőzi a börtönépítést.

Raboknak fizetett az állam 640 millió forintot
A börtönök túlzsúfoltsága miatt.

A magyar büntetés-végrehajtás 29 intézetből és 12 gazdasági társaságból áll. Több mint 17 ezer ember van elzárva. A büntetés-végrehajtás álláshelyeinek 91 százaléka betöltött, ez az arány a kidolgozott életpályaprogramoknak köszönhetően remélhetőleg javulni fog – mondta.

A Fidesz a börtönben szólt arról is, hogy a migráció „Európára szabadította a terrorcselekményeket” is. Embercsempészet miatt 190 magyar és 220 külföldi állampolgár van őrizet alatt, a migrációs törvény kijátszása miatt pedig 445 külföldi. Ez a szám csak azért ilyen kicsi, mert megépült a kerítés – tette hozzá.

A munka, az oktatás és a képzés fontos része a fogvatartottak későbbi reintegrációjának – emelte ki, hozzátéve: szeretnék, hogy akik bekerülnek, azok lehetőség szerint lássák el magukat. Magyarországon 13 ezer rab dolgozik, amivel Európában az elsők vagyunk. Németh Szilárd megköszönte a fogvatartottaknak, hogy hozzájárultak az ország megvédéséhez, utalva ezzel arra, hogy a második határkerítést ők építették ki. (mti)

kerites-hatarzar(210x140).jpg (Array)
Határzár: rabok készítik a tartóelemeket
A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai készítik az ideiglenes biztonsági határzár tartószerkezeteit.

Kiemelt kép: MTI / Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik