Közélet

Három csapás miatt kapott életfogytiglant egy férfi

Emberölés kísérlete miatt S. Csaba vádlottat mint erőszakos, többszörös visszaesőt - az úgynevezett három csapás alapján - életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte szerdán a Debreceni Törvényszék Nagy Antal vezette tanácsa. A férfi a bíróság ítélete értelmében leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra - közölte Veszprémyné Szajkó Márta, a törvényszék sajtótitkára az MTI-vel.

A bírósági tényállás szerint az elkövető 2012. június 1-jén késő este erősen ittasan beállított ismerőse, egy idős férfihez, és előzetes szóváltás nélkül egy másfél méteres vasrúddal bántalmazta, majd elmenekült a helyszínről.

A bíróság megállapította, hogy nyolc ütés közepes-nagy erővel a sértett fejére irányult, a terhelt vascsövet használt, és tisztában volt az idős sértett kiszolgáltatott helyzetével, saját erőfölényével. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott erőszakos, többszörös visszaeső, továbbá, hogy éjszaka bántalmazott egyedül élő idős embert, aki nemcsak fizikai, hanem pszichés sérelmet is szenvedett a támadás miatt – ismertette a sajtótitkár.

A bíróság megállapította, hogy mivel a vádlott erőszakos, többszörös visszaeső, a kötelező törvényi előírás – az úgynevezett három csapás rendelkezése – alapján csak életfogytig tartó fegyházbüntetést szabhatott ki, ebben mérlegelési joga nem volt. A súlyosító és enyhítő körülményeket a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának megállapításakor vehette csak figyelembe a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik