Szórakozás

Delhusa Gjon elárulta, hogy három gyereke van

Az énekes gyerekeiről egyébként sem hallani sokat, de most kiderült, hogy Maximilien és Flavio mellett van egy harmadik fiú is, aki még az NDK-ban született.

Delhusa Gjon: Halálhíremet keltették
Úgy érzi, hogy bolhából elefántot gyártottak.

El kell mondanom, hogy volt egy Yves Saint-Laurent-modell párom, akkor született az első gyerekem

– kezdte Delhusa Gjon Hajdú Péter Esti Frizbi című műsorában.

Vettem egy házat, de amikor a kapcsolat véget ért, egy gitárral hazajöttem. Nagyon jól kerestem akkor már Nyugat-Németországban. Az NDK-ban megállapítottak egy kis gyerektartást, ami számomra nevetséges volt, akkor azt mondtam, hogy bevállalom ennek a dupláját, hogy jól tudja az anyja felnevelni. Erre jött a rendszerváltás, és egyszer csak a dupla gyerektartást nyugatnémet márkában kellett fizetnem, amíg Philip föl nem nőtt. Az elég combos volt, ma olyan 800 eurónak megfelelő összeg.

Delhusa most is tartja a kapcsolatot Philip nevű első fiával, aki 35 éves és egy német üzletlánc liechtensteini igazgatója.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik