Szórakozás

Lehúzza a rolót Kevin Spacey alapítványa

A tavaly robbant szexuális zaklatási botrányok Kevin Spaceyt is utolérték. A színészt több filmből és sorozatból is kiírták, miután többen is megvádolták. Ez pedig nem csupán karrierjének, de egyéb vállalkozásainak sem tett jót.

A Netflixnek 39 millió dollárba került Kevin Spacey zaklatási botránya
A szolgáltató legfrissebb nézettségi és bevételei adataiból derült ki, hogy sokba fájt nekik a szakítás a színésszel.

A sztár által 2011-ben létrehozott brit alapítvány hivatalosan is bejelentette, hogy befejezi a működését. A Kevin Spacey Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy fiatal, feltörekvő művészeket fedezzen fel és támogasson, de az alapító nevéhez fűződő botrányok ellehetetlenítették a munkát.

A kurátorok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kevin Spacey Alapítványnál folyó munka nem folytatható, így az alapítvány 2018 február 28-ával bezárja kapuit

– állt a közleményben, amelyben megköszönték az eddigi támogatók közreműködését és arra kérték őket, hogy ezentúl más alapítványok munkáját segítsék – írja a Mirror.

Kiemelt kép: Daniel Zuchnik/WireImage/GettyImages

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik