Szórakozás

Herczeg Zoltán: Előbb a milliárdos Mészáros Lőrinchez menjen a NAV vizsgálódni

„A botrányhoz két éve elég volt egy faszhelikopter, ma már a másik fejére kell szarni” – állítja az ismert divattervező, aki szerint az általa képviselt értékeket egy az egyben kivágták a Celeb vagyok, ments ki innenből, hiszen a nép úgysem akar nevelődni, jó neki bután. Interjúnk apropója egy Story Gálás bejelentkezés, ahol elmondta: legutóbb tizenkilenc éve hívták neves bulváreseményre. Herczegtől a Fidesz, a Jobbik és Michael Madsen is megkapja a magáét.

Megbántad, hogy benéztél a gálára?

Kezdetben imponált, hogy meghívtak, de aztán rájöttem, csak létszámnak kellettem. Néhány „nagy király”, akit vártam, például Till Attila, Majka, Hajós András el se jött, Liptai Claudia akkor indult haza, amikor érkeztem. Én viszont örömmel mentem, szeretek megjelenni, szépen felöltözni. Mindig jó alkalom, hogy csináljak magamnak egy új, tök szép öltönyt.

Az általad tervezett ruháknak te vagy az ideális modellje?

Persze. Nem vagyok jó marketinges, pedig annak végeztem a Közgázon, viszont sosem tudtam a közönség agyával gondolkodni, jó ideje már nem is akarok. A művészet, az önkifejezés, és nem piaci igények mellett döntöttem. Nem szeretnék olcsó, semmitmondó cuccokat csinálni, nem mondok le a minőségről és egyediségről. Munkásságom állandó dilemmája ez a döntés.

Ennyi év után még kihívás, hogy mindig magadra tervezel ruhát?

Nem érted. Nekem bármilyen testalkatú és stílusú csávóból királyt kell csinálnom, ha felkér. Legyen az Győzike, Gundel Takács Gábor vagy Balázs Pali.

Az utóbbinál is sikerült?

Persze hogy!

Elmondtad, soha többet nem szerepelsz kereskedelmi tévében, pedig decemberben meg szerepeltél a Celeb vagyok ments ki innenben. Ekkorát csalódtál?

A kereskedelmi televíziózás és az én mondanivalóm homlokegyenest szemben áll egymással. Hiába próbálnék sok-sok emberhez értékes, tartalmas gondolatokat eljuttatni, soha nem megy majd át.

Mikor döbbentél rá, hogy hiba volt elvállalni a szereplést?

Nem volt hiba, csak mindketten benéztük egymást. Visszanéztem a műsort, és már második adás után láttam, hogy abból, amit ott képviseltem és éreztem, nem jelent meg semmi a képernyőn. Mindent kivágtak belőlem. Mellbe vágott.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Mi az, amit nem láthatott a néző?

Emberkísérletet végeztem, leginkább magamon. Kíváncsi voltam, ilyen műsorban lehet-e kulturált, értelmes, gondolkodó lénynek maradni.

Népnevelői szándékkal mentél be?

Mondjuk így. De igazából rég letettem a népnevelésről. A nép nem akar nevelődni, jó neki bután.

Pedig a Facebook-oldaladon eléggé osztod az igét.

Nem várok tőle nagy eredményt.

Pár százan szoktak reagálni a posztjaidra.

Szűk réteg, az is marad, sajnos.

Tizenöt éve még sokat használtak téged a képernyőn. Zsűriztél, celebkvízben szerepeltél. A tévé változott jobban vagy te?

Mindkettő. Egyrészt felnőttebb, értettebb, komolyabb lettem, másrészt a műsorok színvonala folyamatosan zuhan. A botrányhoz két éve elég volt egy faszhelikopter, ma már a másik fejére kell szarni. Egyre civilebbek mennek a műsorokba, így egyre olcsóbb a sztárokat kinevelni és eltartani. Nem neves színészek játszanak a sorozatokban, hanem amatőrök. Ez botrány. Cserhalmit miért nem láthatom sehol, ha Alekoszt és Auréliót igen? Ezt kikérem magamnak. A „nép” borzalmasan korlátolt, ezért nagy a felelőssége annak, aki eldönti, mit nyom le a torkán. Aki szart tesz az emberek elé, kizárólag pénzt akar keresni. Nem tudom és nem is akarom őket feloldozni a felelősségük alól.

Jól látom, hogy egy elégedetlen, morózus pali lett belőled?

Az lett? Nem hinném.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Három éve kiköltöztél Amerikába Michael Madsen színészhez, akivel az ő nevével ellátott ruhákat akartatok forgalmazni. Bejött az üzlet?

Az üzlet nem éppen, de nagyon sokat köszönhetek neki. A tőle és Amerikától kapott „pofon” kellett ahhoz, hogy itthon megtaláljam a helyem és szeressek magyarnak lenni.

Rossz fej volt Michael?

Maradjunk annyiban, hogy alkalmatlan az üzletelésre. Pedig bizniszelni hívott ki.

Hányadik napon érezted, hogy nem lesz semmi a közös álmokból?

Tíz hetet voltam kint, és az ottlétem felénél közölte, szívesen beautózik Malibuból West Hollywoodba, ami körülbelül Káposztásmegyer-Budapest belváros lépték, tárgyalni velünk, ha fizetjük neki az ezerötszáz dolláros szállodai szobáját. A befektetőtársam ki akarta pengetni, de nem engedtem. Annyi pénzből csinálok egy minikollekciót, amit eladunk háromszor annyiért.

Itthon egy filmbemutatón találkoztál először Madsennel. Akkor még működött a kémia?

A kémia mindig működött, de nagyon más a mozirajongás, mint a bizniszelés. Te is beszopnád, ha mondjuk Tarantino hülyítene téged.

Biztos kérnék előleget.

Hát azt kérhetnél, de nem vagy alkupozícióban. Nekem elég volt előlegnek a kézfogása.

Mennyit buktál?

Pluszban jöttem ki.

Hogyan?

A kapcsolati tőkémnek és rengeteg munkámnak köszönhetően összegründoltunk egy másik bizniszt, azon kerestem valamennyit.

Ugye nem drogdílerkedtél?

Hülye!

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ruhaügy?

Az. Egyszerűen szerencsém volt és irtó sokat gürcöltem érte. Valljuk be, negyven fölött egy idegen országban már bitang nehéz elölről kezdeni az életedet. Lemorzsolta az egómat a kinti lét. Itthon voltam valaki, kint egy senki. Ezzel szembesülni kegyetlen lecke. Arra is rájöttem, hogy sosem leszek nagyvállalkozó, sosem lesz világcégem, sosem leszek mainstream, mert nem halálfejet varrok a ruháimra, hanem Jézus Krisztust.

Jézusnál nagyobb mainstream nincs.

Szerinted. Mohamed momentán maintsremebb, mint Jézus.

Migránsellenes vagy?

Nagyon nem. Emberpárti vagyok. Mindenki egy.

A Facebook-oldalad alapján kormánykritikus vagy. Egy éve címeztél egy posztot Vona Gábornak, ígérted, rá fogsz szavazni.

Azt írtam, akkor szavazok rá, ha hatalomra kerülve garantáltan visszaveszi a temérdek lopott pénzt. De nagyon puha választ adott, vége is szakadt hamar a levelezésnek.

Legalább válaszolt.

Igen, ez kezdetben imponált is, de abba nem gondoltam bele, hogy legitimálom őt azzal, hogy egyáltalán szóba állok vele.

Meg a Jobbikot.

Hát ez az. Ha rájuk gondolok, még mindig a karlendítős, fekete egyenruhás, cigányrémiszgetős, buzizós sereg van az agyamban, és ezen semmit sem változtat, hogy Vona milyen színű pulóvert húz magára gárdamellény helyett.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Elmész szavazni?

Valószínűleg igen, de nem lesz könnyű dolgom. Most indulok kampányolni a Közös Ország Mozgalom mellett.

Gulyás Mártonéknak?

Nekik.

Miért neki?

Józanul kiszámolta és előadta, hogy az egyéni körzetekben mit kell csinálni. Pénzzel is támogatom. Talán egyedül őket nem vette még meg a Fidesz, mindenki más csak ködösít. Orbánék annyit loptak már, hogy bárkit, mindenkit ki tudnak fizetni.

Téged is?

Engem nem.

Annyira drága vagy?

Van pár magamfajta megrögzött barom, néhol idealistának mondják, akinek tényleg az elv, a lényeg a fontos. Tényleg nincs annyi pénz, amiért szembehugyoznám magam.

Szabálykövető életet élsz?

Nem szeretem az életképtelen szabályokat. A modernkori hatalom viszont direkt betarthatatlan törvényeket hoz, melyek mellett bármikor megfoghatnak. Ha betartasz minden szabályt, egyszerűen tönkre mész. Így van kitalálva. Kikérem magamnak, hogy olyan abszurd országban éljek, ahol pusztán abból tudja a szerv, hogy csalok, hogy még létezem. A Közgázon anno a feketegazdaságról írtam a szakdolgozatomat, tudom, miről beszélek, tudjuk mindannyian, hogyan kell csalni és miért kell csalni.

Nem félsz?

Mitől félnék? Mi tudnak tőlem elvenni? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Jöhet a NAV, nálam is minden oké. De előtte még, kérem, menjen vizsgálódni a milliárdos gázoshoz, Mészáros Lőrinchez meg a gazdájához, Orbán Viktorhoz, vagy a kastélyos Lázár Jánoshoz! Miniszteri fizuból. Nevetséges! Persze papíron náluk is minden stimmel, csak ők százmilliárdokat lopnak, mi meg tízezrekért remegünk. De ha végül börtönbe kell mennem, legalább még hangosabb leszek.

Kiemelt kép: Fülöp Mátyás Dániel / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik