Nagyvilág

Tessék szólni a követségen, ha szórakoznak a lengyel hazával!

Nehezen tűri a lengyel vezetés, hogy valaki kételkedik a lengyel történelem szűzi tisztaságában.

Stanislaw Karczewski, a lengyel szenátus marsallja, azaz elnöke arra biztatta honfitársait világszerte, hogy azonnal jelentsék, ha valahol náci kollaborációval vádolják meg a lengyel anyanemzetet – írja a BBC News. Mindez azután következett be, hogy a törvényhozás elfogadott egy sokat bírált jogszabályt, ami törvénytelennek minősíti a náci háborús bűnökben való lengyel részvétel felemlegetését.

Karczewski arra kér minden lengyel hazafit, hogy jelentse a lengyel követségeknek, konzulátusoknak és tiszteletbeli konzuloknak, ha bármilyen rágalom, negatív vélemény elhangzik Lengyelországról. Azt is közölte levelében, hogy össze kell gyűjteni a világháborús kegyetlenkedések túlélőinek beszámolóit, mielőtt túl késő lesz és meghalnak.

A náci Németország megtámadta, aztán megszállta Lengyelországot 1939-ben, majd módszeres népirtásba kezdett: kivégezte a lengyel értelmiséget, mintegy 6 millió zsidó polgárt, valamint szovjet hadifoglyok százezreit. Sajnos ekkoriban előfordultak olyan pogromok is, amikben lengyel lakosok is részt vettek, ezek feltárását, az ezzel való szembenézést nehezíti majd meg az új törvény, amit az Egyesült Államok és Izrael is kritizált.

(Kiemelt kép: Zsidó rendőrök felügyelete alatt menetelő zsidó munkások a megszállt Lengyelországban. Forrás: Fortepan/ Bogdan Celichowski)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik