Belföld

Rendőrök tragédiája Újpesten – még nincs gyanúsított

Továbbra sincs gyanúsítottja annak az újpesti balesetnek, amely múlt héten, péntekre virradóra történt a Fóti út és a Leiningen Károly utca sarkán. A tragédia kapcsán továbbra is halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folyik nyomozás.

A halaszthatatlan nyomozati cselekmény keretében folytatott szemlén ügyész részt vett. Mivel mindkét járművet vezető rendőr szolgálatban volt, ezért a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó nyomozás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel.

– írta válaszlevelében a KNYF.  A tájékoztatás szerint a nyomozás határideje április 16.

Korábbi értesülésünk szerint elsődlegesen azt állapították meg, hogy a XV. kerületi járőröknek zöld lámpája volt, IV. kerületi kollégáiknak viszont piros, ám utóbbi jármű vezetője mégis kihajtott, így ütközhettek össze. A sofőr végtagtörést szenvedett, társa a helyszínen életét vesztette. Értesülésünk szerint  a fiatal egyenruhás kizuhant a kocsiból. A másik szolgálati autó utasai is megsérültek a karambolban.

Tragédia Újpesten - Mátyás Balázs Tamás őrmestert gyászolja a rendőrség
A baleset áldozata 1996-ban született, tavalyelőtt ősszel nevezték ki járőrnek a IV. kerületben. Kollégái gyertyagyújtással emlékeztek rá.

(Kiemelt fotó:MTI/Mihádák Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik