Sport

Látványosan sietni fog Kazár Miklós

Kazár Miklós (kazár miklós, )
Kazár Miklós (kazár miklós, )

Egy híján 250 autót láthat versenyezni a Hungaroringre kilátogató közönség a vasárnap rajtoló, már 16. alkalommal sorra kerülő Szilveszter-ralin, a hazai, valamint az osztrák, a német, a lengyel, a cseh, a szlovák és a horvát autósportos mezőny évzáró viadalán.

Amint az a szervezők közleményéből kiderül, 26 női versenyző is beadta nevezését az eseményre, közülük hárman nem navigátorként, hanem pilótaként indulnak a hét gyorsasági szakaszból álló futamon.

“Az idén ismét történelmet írtunk, ennyien ugyanis még soha nem álltak rajthoz a verseny történetében” – idézte a közlemény Garamvölgyi Zoltánt, a Szilveszter-rali szervezőjét.

Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy nemcsak a mogyoródi aszfaltcsíkon, hanem a létesítményben található vezetéstechnikai centrumban is versenyez majd a mezőny.

“Ezzel talán még inkább rá tudjuk irányítani a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára, ebben a versenyzők jó példát tudnak mutatni” – tette hozzá.


Kazár Miklós nem fogja majd vissza magát
Fotó: Pataky Péter

Kazár Miklós, aki címét megvédve megnyerte az idén az országos rali bajnokságot, azt mondta, váltogatni fogja a navigátorokat, akik a partnerei és a barátai közül kerülnek majd ki.

“Jó évzárásnak tekintem a versenyt, igyekszem közönségszórakoztatóan menni, megígérhetem, hogy látványosan sietni fogok” – tette hozzá a miskolci pilóta.

Az indulók szombaton tesztelnek, majd vasárnap egy, hétfőn pedig további hat gyorsasági szakaszt teljesítenek a Hungaroringen, s annak közvetlen közelében. A rendezvényre a belépés díjtalan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik