Még decemberben jelentették be a szervezők, hogy Európa tíz ígéretes színésztehetsége között mutatkozhat be a nemzetközi filmszakmának Tenki Réka a 68. Berlini Nemzetközi filmfesztiválon.
Nagy lehetőség és megtiszteltetés az európai mozi legígéretesebb tehetségeit bemutató programban szerepelni a Berlinalén – mondta a színésznő az MTI beszámolója szerint.
A budapesti Örkény Színház társulatának tagja elmondta, hogy a szervezők alaposan felkészültek annak a tíz fiatal művésznek a munkásságából, akiket az európai filmeket világszerte népszerűsítő szervezet, az European Film Promotion (EFP) nemzetközi zsűrije beválogatott a programba.
A fiatal színészeknek a szakmai kapcsolathálózat kiterjesztését szolgáló találkozók, fórumok egész sorát szervezték meg, így a négynapos rendezvénysorozaton bemutatkozhatnak a színészválogató ügynökségeket összefogó International Casting Directors Network (ICDN) szakembereinek.
Négy nap alatt mindenkivel találkozhatunk, és esetleg felkelthetjük az érdeklődésüket
– mondta Tenki Réka, kiemelve, hogy nemcsak Európában, hanem akár a tengerentúlon is megnyílhatnak kapuk az EFP kezdeményezése révén.
A 21 éve minden Berlinalén megrendezett Shooting Stars programban eddig 34 országból 303 fiatal tehetséget mutattak be. Vannak közöttük ma már világszerte híres művészek, például a James Bond-filmekből is ismert Daniel Craig, vagy éppenséggel a Zsivány Egyes egyik sztárja, Riz Ahmed.
Tenki Réka 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Már 2009-ben elnyerte a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat, és számos rangos szakmai elismerés mellett Junior Príma díjat is kapott.
Filmes pályafutása Gigor Attila A nyomozó című alkotásával kezdődött. Első főszerepét a Budapest Noir című krimiben, Gárdos Éva tavaly bemutatott rendezésében játszotta. A filmszakma egyik legtekintélyesebb nemzetközi lapja, a Variety szerkesztősége 2017-ben beválasztotta a Ten Europeans to Watch, azaz a tíz figyelemre méltó európai filmes közé.