7600 like
Ritkán látni ilyen lelkesedést egy magyar videónál, ha nem a „kaszatibiatya” univerzum egyik bejegyzéséről van szó. Györfi Orsi a Pesten Hallottam Facebook-csoportban osztotta meg a videót a fantasztikus hangú utcazenész lányról, akiről kiderült, Jana Shabesnek hívják. Szerettük volna meghallgatni élőben is, írtunk neki. Azt válaszolta, minden hétköznap tíztől délig énekel, mehetünk, ha akarunk.
Tizenegykor érkezünk
Nem veszi észre, hogy nézzük, messziről veszi a kamera. Az aluljáróban is mínuszok vannak, mi kabátban szétfagyunk,
Mosolyogva adja elő a dalokat, nézzük az emberek arcát, ők is mosolyognak. Egy görgős bevásárlójárművel (van kedvesebb megnevezése a banyatanknak?) közlekedő fiú (!) megáll és tátott szájjal hallgatja.
A jehovás nénikhez fordulok. A lebilincselő kiadványokat kínáló hittérítők azt mondják, rendszeresen látják a lányt, és tetszik is nekik a műsor, de megmondják őszintén, kicsit hangos. A virágárus néni pedig arról panaszkodik, hogy ilyenkor nem megy oda senki hozzá, mert mindenki a lány éneklését figyeli. Veszek tőle egy csokrot, hátha felülvizsgálja az álláspontját.
Két dal között odamegyünk Janához, megismerkedünk, a műszakja után beül velünk egy teára.
Feltételezem, a Jana Shabes művésznév.
Jól gondolod. Volt egy munkahelyem, ahol kellett egy művésznév. Egy streamer oldalnál dolgoztam, zenét szereztem, énekeltem nyolc órában, három műszakban. Kegyetlen volt, de szerettem. Ott választottam ezt a nevet, jó a csengése is, de leginkább azért, mert azt jelenti: akit az Isten megkímélt. És tényleg ilyen az életem, úgy érzem, minden könnyen jött, semmiért nem kellett különösebben harcolnom, és ezért nagyon hálás vagyok Istennek.
Megtudhatjuk az eredetit is?
Fedje titok. Úgyis rettentően hosszú, senki nem jegyzi meg.
Mit kell még tudni rólad, a kezdetekről?
Öt nap múlva leszek huszonegy éves.
A korodra pont nem akartam rákérdezni. Hol születtél?
Budapesten születtem, és egy eldugott kis nógrádi faluban nőttem fel.
Ez általában fordítva szokott történni.
Nálam így alakult. Egy kis falusi iskolába jártam, mindenki utált, aztán átkerültem gimnáziumba, majd elmentem konzervatóriumba. A konzit imádtam, de még ott is eléggé szar fej voltam.
Ezt kifejtenéd bővebben?
Feltűnési viszketőségben szenvedtem, ezúton is elnézést kérek mindenkitől, aki ilyennek ismert meg. Kisebbségi komplexusom volt, úgy éreztem, nem vagyok elég jó, ha csak magamat adom, ezért aztán mindig kicsit rájátszottam. Két-három éve fogadtam el azt, hogy tudnak azért is szeretni az emberek, aki vagyok.
Mi történt a konzi után?
Jelentkeztem a zeneakadémiára, jazz-ének tanszékre, mert mindenki azt mondta, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. Mivel zeneelméletből, szolfézsból nem vagyok túl jó, meg se hallgattak, kivágtak a felvételin. Az ELTE ének-zene szakára viszont felvettek, ahol fél évet bírtam, nem szerettem, hogy ennyire kockán tanították a zenét. Teljesen mások voltak az elképzeléseink.
Úgyhogy jött az utcazenélés.
Közben még volt egy esküvőm. 14 éves koromban megismerkedtem a jelenlegi férjemmel, kisebb-nagyobb kihagyásokkal azóta is együtt vagyunk.
Életed első szerelme lett a férjed?
Igen. Ezért is mondom, hogy megkímélt az Isten, ez is az ölembe hullt. Most már két és fél éve vagyunk házasok, minden hepi.
Láttam egy tévés beszélgetést, ahol elmesélted, hogy egyszer elindultál alapozót vásárolni, és maradt egy kis időd, ezért kipróbáltad az utcazenélést. Ez ilyen sajtónak szánt, jól hangzó marketingsztori, vagy tényleg így kezdődött?
Teljesen komolyan így történt. Másodikos konzis voltam, elindultam vásárolni, de elfelejtettem pénzt vinni, és még volt fél órám szolfézsig. Na, most mit csináljak? Jött az isteni szikra, és kiálltam utcazenélni. Eléggé hülyének néztek, de nagy élmény volt. És azóta is az. Hatodik éve csinálom.
Amikor szerveztük az interjút, azt mondtad, minden nap 10 és 12 között énekelsz az Örsön. Az emberben óhatatlanul felmerül, hogy miért nem 7 és 9 között, amikor sokkal több a járókelő.
Több oka is van. Egyrészt azért, mert előttem egy gitáros srác játszik ott, és így beszéltük meg. Másrészt mivel én nem kihangosított hangszeren játszom, a korlátozott lehetőségeimhez jobb egy közepes telítettségű aluljáró, ahol jobban terjed a hang.
Megbeszéltétek a gitárossal? Van ilyen leosztás az utcazenészek között? Hierarchia?
Naná, megy a harc a helyekért. Most például nincs itt senki, de sokszor kőkeményen meg kell védened magad. Persze vannak jó fejek, de néha jönnek olyan arcok is, akik leszarják, hogy te épp ott zenélsz.
És elkezdenek párhuzamosan muzsikálni?
Aha, hiába énekelek, odajön, és elkezdi a saját zenéjét nyomatni.
És ilyenkor mi a teendő?
Megpróbálok beszélni vele. Például másnap legyen ott csak ő. Ha belemegy, minden oké, ha nem, továbbállok én.
Miért pont az Örs lett a helyszín?
A Déliben kezdtem, aztán átmentem a Keletibe, aztán jött az Örs. És most már ez az állandó helyem, legfeljebb akkor megyek át a Corvin-negyedhez, ha itt épp van valaki. Vannak utcazenészek, akik vándorolnak, elkezdik egy helyen, aztán egy-két órára átmennek egy másik aluljáróba, én ezt nem tudom megcsinálni, mert nem hangszeres vagyok, maximum három-négy órát bírok énekelni, aztán meghalok. Jobb ez így, hogy egy helyen vagy, ott megszoknak az emberek, megszeretnek.
Mit csinálsz 10 előtt és 12 után?
Ennek egy része nem publikus.
Akkor úgy kérdezem, mit csinálsz az éneklésen kívül? Munkák, hobbik, minden érdekel.
YouTube-ozok. Egyelőre nincs belőle bevételem, de remélem, ez változni fog. Rengeteget élőzünk, a 8-15 éves közönség imádja. Azért is imádom, mert a férjemmel együtt csináljuk. Ő főállásban a csatornáinkat menedzseli.
Mi történik a csatornáitokon?
A Jana Shabes Officialön gamerkedek, egy lovas játékot játszom, ezen kívül napi vlogokat készítek, és nyilván énekelek is. A férjem és egy barátja pedig animés csatornát csinál, egy másikon pedig Pokémon és Yu-Gi-Oh TCG-vel játszanak.
Ezt az utóbbit fejtsd ki, kérlek, hátha nem csak én nem értem.
Azt videózzák, hogy kártyacsomagokat nyitnak ki. Zsákbamacska-jellege van, mert minden kártyának más az értéke, és sosem tudhatod, hogy a frissen megvásárolt csomagban milyen kártyák lesznek.
Térjünk vissza az utcazenére: minden nap énekelsz?
Csak hétköznapokon. Nagyon ritkán szombaton is.
Az utcazenész is lámpalázas?
Hú, az első néhány alkalommal nagyon. Szörnyű volt. De pont ezért is folytattam, mert elkezdtem érezni, hogy minél többször állok ki az emberek elé, annál jobban le tudom vetkőzni a gátlásokat. Most viszont már a színpadra is úgy állok fel, hogy semmi lámpalázam nincs.
Mit éreztél az elején?
Félelmetes volt. Pont a napokban jutott eszembe, hogy vajon miért plántáljuk a gyerekeinkbe, hogy féljenek attól, mit gondolnak róluk az emberek. Tizenakárhány évet elcsesztem az életemből, mert rettegtem, hogy ehhez vagy ahhoz mit szólnak majd mások. Azóta megfogadtam, hogy én biztos nem így fogom nevelni a gyerekemet.
Van olyan is, aki nemcsak meghallgat, hanem beszédbe is elegyedne?
Nagyon sokan odajönnek, beszélgetnek. És ezt nehéz is kezelni, mert fura, amikor szembe dicsérnek. Van olyan is, aki mondta, hogy nagyon szeretne így énekelni. Azóta a tanítványom.
Bejelölnek a Facebookon?
Az egy dolog, de volt, hogy megkérték a kezem.
Mármint viccből, nem?
Is. Volt, aki odajött, és azt mondta:
Kellesz az életembe, hozzám jössz?
Egy másik viszont tök komolyan közölte, hogy ő magányos, és menjek hozzá.
A férjed nyilván díjazta.
Annyit mondott, hogy ez a hajó már elment.
A jehovás meg a virágárus néni viszont panaszkodott, hogy hangos vagy, meg hogy elviszed a kuncsaftokat.
Az egyik árus néni nagyon durva volt múltkor. Jött egy idős úr, aki végighallgatta a teljes repertoáromat, két órán át minden szám után tapsolt. Erre odajön a nénike, és azt mondta:
Na, milyen sikeres vagy a férfiakkal, feküdjél le mindegyikkel. Az ilyen vén faszokkal!
Ilyet szólt! A néni!
Hogy kezelted?
Csak néztünk egymásra a bácsival értetlenkedve.
Van egy csomó vírusvideó, amiben utcazenészekhez beállnak random emberek, vagy más muzsikusok jammelni. Volt ilyen élményed?
Gyakran van ilyen. Voltak ügyetlenebb közreműködők is, de egyszer beállt mellém egy ötvenes trombitaművész, na, az kemény volt.
Negatív kritikát szoktál kapni?
Egyszer egy fickó elővett egy ezrest, és azt mondta, akkor adja oda, ha leállítom a zenét. Nem akarta elhinni, hogy nem playbackről szól az ének. Lekapcsoltam, és úgy énekeltem. Aztán odaadta.
Mi volt a legnagyobb összeg, amit nézőtől kaptál?
Ötezer forint.
Koncertfelkérés is lett már az utcazenélésből?
Gyakran előfordul. Legutóbb egy teniszversenyen énekeltem VIP vendégeknek.
Mi a helyzet a tehetségkutatókkal?
Voltam tavaly az X-Faktorban. Továbbjutottam több válogatón, a táborban négy igennel mentem tovább, egy hetet töltöttem ott, bár ne tettem volna. Aztán ByeAlex lett a mentorom, aki közölte velem a székes fordulóban, hogy bealukált rajtam.
Bealukált?
Igen. És kiestem. Már nem bánom.
Meddig tervezed ezt csinálni?
Nem szoktam tervezgetni. Én tényleg úgy vagyok vele, hogy az élet olyan, mint egy könyv, sosem tudhatod, mi lesz a következő oldalon, és én így is élek. Nem szeretek azon rágódni, hogy mi lesz másnap, sokáig éltem úgy, hogy ilyesmin aggódtam, hiba volt.
Gondolom, egy nyugat-európai országban az itteni bevételed sokszorosát kereshetnéd meg utcazenéléssel.
Felmerült már, hogy meg lehetne próbálni, de nem hagynám itt a szüleimet, a szeretteimet. És annyival azért nem keresnék többet szerintem.
Szeretsz itt élni?
Igen. Csak a tipikus magyar mentalitást nem bírom. Azt szoktam mondani, hogy nem vagyok jó magyar, mert szorgalmas vagyok, és szeretek élni.
