Belföld

Orbán szerint kieshet az MSZP a parlamentből

Az ATV szerint Orbán Viktor Visegrádon, a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén szerda este az április 8-ai választásokról azt mondta: jó a pozíciójuk, a mostani kalkulációk szerint nem kényszerülnek koalíciós kormányzásra, ha győznek. A zárt körben elhangzott beszédben a miniszterelnök azt mondta, jelenleg van 2,2 millió szimpatizánsuk, és ha ennyien szavaznak rájuk, azzal már megnyerhető a választás és elérhető a feles parlamenti többség az újabb kormányalakításhoz.

Ami ennél is érdekesebb, hogy Orbán számol az MSZP kiesésével. Azt mondta, hogy az MSZP kieshet a parlamentből, a Párbeszéddel közösen ugyanis 10 százalékot kellene szereznie. Amennyiben kiesik, az a Fidesznek 3 plusz mandátumot hozna. Az ATV szerint a miniszterelnök nem úgy beszélt, mint aki a kétharmadot célozza meg.

Az LMP kapcsán a miniszterelnök azt mondta, hogy a Szél Bernadett által vezetett párt nem köthet szövetséget a Jobbikkal vagy a baloldal erőivel, “mert akkor szét fog esni”. A Jobbikról vagy Vona Gáborról Orbán Viktor nem beszélt, de egy képviselői kérdésre azt válaszolta: nem tekinti egyáltalán veszélyes riválisnak a Jobbikot, lehet hogy pár százalékkal jobb eredményük lesz, jobban szerepelnek, mint amit a közvélemény-kutatások mutatnak, de nem kormányképesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik