Élet-Stílus

Havi másfél millió, és boldog az ember

Persze országonként különbözik, kinek mennyi lóvéra lenne szüksége a kiteljesedett élethez. A túl sok pénznek is megvannak a hátrányai.

Fontos kutatást vittek végig az amerikai Purdue Egyetem pszichológusai: megvizsgálták, mennyi pénz teszi boldoggá az embert. Nem kis vizsgálat volt ez, 164 ország 1,7 millió lakosát kérdezték meg, és arra jutottak, hogy évi 60-75 ezer dollárt kell keresni ehhez – írja a kutatást idéző Qubit.

Forintosítva havi 1,2-1,6 millió forintos kereset egyenlő a boldogsággal.

Az bonyolít a helyzeten, ha az ember az életét és karrierjét is sikeresnek akarja látni, az utóbbihoz évi 95 ezer dollár kell. (havi kb. 2 millió forint). Azért kell több, mert az emberek a hosszabb távú céljaikat mérlegelik karrierügyben, valamint másokéhoz mérik a teljesítményüket.

Komoly észrevételük, hogy a fenti összegeknél több már rontja a boldogság esélyeit. Ennek oka, hogy miután egy szintet már elértek az emberek, elkezdenek tök fölösleges dolgokat vásárolni és másokéhoz mérni a vagyonukat. De a náluk tehetősebbekénél kevesebbük lesz, ettől elégedetlenek lesznek.

Az más tészta, mi a jóllét, ami elengedhetetlenül fontos, amihez a fenti összegek is kellenek. A jóllét kritériumai a lakhatás, a kiteljesedettség és boldogság érzése, a levertség és szorongás hiánya. Az egészség, energikusság és optimizmus se mellékesek.

Egy korábbi kutatást is idéznek, ami szerint nem mindegy a boldogság szempontjából, ki mivel keresi a pénzt. Boldogabb például egy kertész egy bankárnál. A másik, hogy nem mindegy, ki mire költi a pénzét, az boldogabb, aki élményekre, mint aki tárgyakra. Az mindenesetre nem mellékes, ki melyik országban él: egy gazdagabb államban élő polgár magasabb összeget lő be a boldogsága tárgyául, egy szegényebb ország lakosa alacsonyabbat.

(Kiemelt kép: A New Jerseyben élő Scott Blumstein, miután győzött a World Series of Poker pókerverseny döntőjében és 8,1 millió dollárt nyert Las Vegasban 2017. július 23-án. Fotó: MTI/AP/John Locher)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik