Meg nem erősített információk szólnak arról is, hogy a tárca nélküli miniszteri posztokat nem látja elég hatékonynak, ezért az uniós fejlesztési feladatok összehangolását egy önálló minisztérium végezné. A szabad demokraták ragaszkodnak a koalíciós szerződésben meghatározott posztokhoz, de a személyekhez nem feltétlenül. Az SZDSZ szerda estig nézi át a kormányprogram első változatát, amelyet hétfőn kapott meg a frakció, ez alapján készül a második, a következő egyeztetésre – mondta el a Magyar Rádiónak a párt ügyvivője, Horn Gábor.
Bárándy is távozik
A Népszava nem hivatalos információi szerint szerdán Bárándy Péter igazságügy-miniszter bejelentette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltnek, hogy az új kormányban nem szándékozik tisztséget vállalni.
Az SZDSZ Országos Tanácsa szombaton tárgyal a kormányprogramról, amelyet az MSZP parlamenti képviselőcsoportja pénteken ismer meg. A végleges változatot hétfőn adja át a házelnöknek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt. A parlament pedig 29-én szerdán szavaz róla és a miniszterelnök megválasztásáról. Az új kabinet tagjai október 4-én, hétfőn teszik le az esküt.
Az SZDSZ ugyanakkor elutasítja a minisztériumok számának növelését, és a kormányzati szerkezeten sem akar úgy változtatni, hogy az a szabad demokrata tárcákat is érintse. Egy szabad demokrata politikus a Magyar Rádiónak korábban azt mondta, a posztokhoz ragaszkodnak, a személyekhez nem feltétlenül, viszont egy ésszerű kompromisszumot elfogadhatónak tartanak.