Belföld

Három csapás a miskolci dílerekre – videó

A rendőrök mindhárom rajtaütése eredményes volt. Éberségre intenek tanárt, szülőt.

A három kereskedő ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomoznak, a fogyasztókkal szemben szabálysértési eljárás indult.

A miskolci rendőrök a Szondy György úton a megyei kapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársaival csaptak le. Itt akció közben egy vásárló egy titkos ablakon át adta le rendelését a rendőröknek.

A Malomszög utcában olyan drogkereskedőt fogtak, aki gyerekeknek is adott el az új pszichoaktív anyagból. A harmadik csapást az Andrássy úton hajtották végre a Felderítő Alosztály munkatársai.

A rendőrség külön felhívta a figyelmet, hogy az új pszichoaktív anyagok hatásai kiszámíthatatlanok! Ezért a szülők, pedagógusok, ha a következő tüneteket tapasztalják gyerekeiken, tanulóikon, gyanakodjanak és kérjék szakember segítségét!

– Amikor a gyermek magatartása eltér a megszokottól,
– ideges, ingerlékeny, vagy levert, közönyös, térbeli és időbeli tájékozódása zavart,
– indokolatlanul fáradt, gyorsan kimerül, alvászavarai vannak,
– szűkebbek vagy tágabbak a pupillái mint általában,
– szájszárazság, orrfolyás, étvágytalanság, erős fogyás jelentkezik nála,
– színes tabletták, ismeretlen eredetű gyógyszerek, porok, féltve őrzött, kézzel sodort cigaretta, zöld, száraz növényi törmelék kerül elő a zsebéből, használati tárgyai közül, akkor gyanakodjanak! (police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik