Kultúra

Budapesten forgat a Homeland stábja

Az új évad két epizódjához is a magyar fővárosban vesznek fel jeleneteket.

A HVG szúrta ki, hogy a Twitteren tett közzé két képet a Homeland: A belső ellenség című krimi és drámasorozat egyik executive producere, Lesli Linka Glatter arról, hogy néhány stábtaggal együtt Budapesten tartózkodik. Az egyik fotó Glatteréket, a másik pedig egy budapesti látképet ábrázol.

Már a producer fényképei is arról árulkodtak, hogy forgatási helyszíneket keresni érkeztek a magyar fővárosba, mígnem aztán egy a napokban a Variety oldalán megjelent interjúban a sorozat showrunnere, Alex Gansa a budapesti tweetek kapcsán elárulta, hogy bizony forgatni érkeztek ide, ugyanis

részben Budapesten veszik fel a Homeland új, hetedik évadának utolsó két részét.

 A Homeland hetedik évada éppen két napja startolt a sorozatot gyártó Showtime amerikai csatornáján.

A sorozat 2011 óta fut, főhőse a bipoláris zavarral küzdő CIA ügynök, Carrie Mathison (Claire Danes). Az elmúlt években öt Golden Globe-bal tüntették ki a szériát, kettőt maga Danes vehetett át alakításáért.

Kiemelt kép: Showtime

Ajánlott videó

Olvasói sztorik