Vádat elemelt Harvey Weinstein és a producer The Weinstein Co. filmvállalata ellen New York állam főügyésze. A vasárnap benyújtott keresetben szexuális zaklatással vádolják a filmmogult, cégét pedig azzal, hogy nem védte meg alkalmazottait a szexuális visszaélésektől, megalázástól és diszkriminációtól.
Eric Schneiderman főügyész októberben indított vizsgálatot a Weinstein Co. (TWC) New York-i központjában, miután a The New York Times és a The New Yorker riportjaiból kiderült, hogy Weinsteinéknél évtizedek óta rendszeresen előfordultak szexuális zaklatási ügyek.
Weinsteint azóta kirúgták a cégből, amelynek fivérével, Robert Weinsteinnel együtt alapítója volt, és az amerikai filmakadémia is kizárta soraiból. A Schneiderman által benyújtott kereset a jelenleg a TWC-t vezető Robert Weinstein felelősségét is aláhúzta, aki a nyilvánvaló zaklatások ellenére semmit sem tett az alkalmazottak védelmében.
A főügyész egyúttal meg nem határozott összegű kártérítés megítélését is kérte a producer és cégének áldozatai javára. Schneiderman megjegyezte: részben azért volt szükség a kereset vasárnapi benyújtására, mert az iparági hírek szerint a Weinstein-céget el akarják adni, ami azt jelentené, hogy az áldozatok megfelelő jóvátétel nélkül maradhatnak.
A The Weinstein Co. eladásakor garantálni kell, hogy az áldozatokat kompenzálják, az alkalmazottak védelemben részesülnek, és egyetlen szexuális ragadozó sem jut jogtalan anyagi előnyhöz,
írta a főügyész.
Weinstein ügyvédje szerint egy „igazságos vizsgálatból” kiderülhet, hogy a gyanúsítások zöme nem felel meg a valóságnak. Ben Brafman kijelentette: miközben persze ügyfele viselkedése nem volt makulátlan, semmilyen bűncselekményt nem követett el.
A vizsgálat nyomán világos lesz, hogy Harvey Weinstein több nőt juttatott fontos pozíciókba, mint bármely más filmipari vezető, és sem a Miramaxnál (Weinstein korábbi filmvállalatánál), sem a Weinstein Co.-nál nem fordult elő diszkrimináció,
idézte az ügyvédet a BBC News.
Weinstein ellen Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is rendőrségi nyomozás folyik. A producer tagadja, hogy valaha nem kölcsönös megegyezésen alapuló szexuális viszonyt folytatott volna. Azt azonban elismerte, hogy viselkedésével „sok fájdalmat okozott”.
(MTI)
Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Yann COATSALIOU