Kultúra

Lenénizték Orbán Viktort a parlamenti büfében

Mert nem köszönt. Könyvnyi Orbán-portréból matinézunk Kósa Andrással.

Orbán és Simicska viszonyának alakulásának okaira jöjjön egy másik példa. Egy bankvezető szerint egy ízben Antall József személyes döntésének volt köszönhető, hogy a Fidesz egyáltalán nem egy rövid, múló fejezet lett a magyar politikatörténetben. A pártot ugyanis szabálytalan módon (is) finanszírozták a 90-es évek elején a Magyar Fejlesztési Bankon (illetve a jogelőd intézményen) keresztül. (Várady György MFB-vezér azóta is bizalmi embernek számít kormányoldalon.) Forrásunk szerint végül az MFB-ben egy belső ellenőr jelezte a „problémákat”, amik akár komoly bajba is sodorhattál volna a Fideszt, a bank vezetése azonban nem akart botrányt, így Antall Józsefhez fordultak idősebbik fián, Antall Györgyön keresztül utasításért, hogy mit csináljanak. Az akkori miniszterelnök pedig azt üzente vissza, hogy ne keltsenek botrányt, hanem „segítsenek a Fidesznek” a szabálytalanságok elhárításában.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Forrásunk ennek kapcsán találkozott először Orbán Viktorral, aki Simicska Lajos társaságában érkezett a megbeszélésre. „Olyanok voltak, mint két testvér. Egyik sem csinált semmit a másik nélkül és ez a kapcsolat ugyanilyen szoros maradt 2013-ig” – mondta. Egy másik forrásunk egyenesen úgy jellemezte a helyzetet, hogy a Fidesz sokáig egy kétfejű sas volt, Orbán Viktor volt a politikai, Simicska Lajos pedig a gazdasági irányító, de Simicska befolyása politikai döntésekre, például kormányzati személyi ügyekre is kiterjedt, Fellegi Tamás leváltása Németh Lászlónéra 2011 végén például a Fideszben is mindenkit meglepett, és szerintem ebben a helyzetben nem is működött szuverén módon Orbán, hanem egyértelműen Simicska akarata érvényesült, mint más esetekben is, akár helyettes államtitkári szintig lefelé.

Fotó: Kovács Attila / MTI

Valószínűleg ebből is elege lett Orbánnak, ugyanakkor az is tény, hogy Lajos (mármint Simicska) tényleg soha nem nézte jó szemmel, ahogy a kormányfő egyre jobban „beleszerelmesedik” Vlagyimir Putyinba, így az ő részéről érzelmi oldala is lehet a szakításnak. Mindketten elég hirtelen indulatba jövő természetűek. De Orbán sokáig nem felejtette el, hogy Lajos akkor is tudott pénzt csinálni, amikor a Fidesz ellenzékben volt, sőt, a Fidesz dinamikusan tudott építkezni a nyolc ellenzéki év alatt, amire például a szocialisták sosem voltak képesek”. Szerinte a 2013-as év gazdasági eredményei után a 2014-es új kétharmad győzte meg Orbánt, hogy „olyan erő van mögötte, hogy akár Simicskát is háttérbe szoríthatja. Innentől kezdve már több volt a feszültség kettejük kapcsolatában, mint a barátság, vagy szövetségesi egymásrautaltság, de még nem volt benne a levegőben, hogy ilyen viharos szakítás lesz közöttük. Ha Lajos nincs, a Fidesz sincs, ezt persze mindenki tudja a pártban most is, de most az az ukáz, hogy utálni kell”.

*

„Elképesztően jó csajok voltak a Fideszben, mi pedig ugye mindenki szemében „vén komcsik” voltunk, szóba sem álltak velünk, csak irigykedtünk Orbánékra” – ezzel a kissé rendhagyó nézőpontú visszaemlékezéssel kezdte beszélgetésünket a kormányfőről egy már visszavonult egykori szocialista vezető, aki korábban szintén többször került munkakapcsolatba Orbán Viktorral. Ő úgy emlékszik, „Orbánnak hihetetlen nagy arca volt az első ciklusban”, erre egy anekdotát is elmesélt.

Egy alkalommal éppen a parlamenti büfében beszélgettünk pár frakciótársammal, amikor bejött Orbán Viktor, elment mellettünk, de szokása szerint oda sem köszönt. Az egyik idősebb képviselőtársam nem bírta ki, utána szólt, hogy „Jó napot kívánok Orbán néni!”. Orbán persze teljesen megdöbbent, visszafordult és megkérdezte, hogy miért nénizték le. Mire a válasz: „Tudja fiatalember én már öreg vagyok, megszoktam, hogy csak a nálam is idősebbeknek és a hölgyeknek köszönök előre.

Egy a közélettől már visszavonult egykori bankvezető még a 90-es évek legelején találkozott először Orbán Viktorral és Simicska Lajossal. „Nagyon önérzetesen beszélt. (Orbán) Amolyan „én vagyok a fasza gyerek stílusban adta elő magát.” Az illető arra is emlékszik még, kissé megdöbbent, amikor a páros azt is kifejtette előtte, hogy a politikára elsősorban mint „befektetésre” tekintenek, ami idővel majd bőséges megtérülést hoz annak, aki jól csinálja.

Érdekes, hogy egy egykori tanára szerint „Orbán Viktor és a fideszesek legtöbbje hiába lett jogász, valójában magát a jogot nem tartja sokra”, emiatt ő például úgy gondolja, hogy ha a Fidesz valaha is koalíciós tárgyalásokra kényszerülne, az igazságügyi tárcát ajánlaná fel a leendő koalíciós partnernek először a miniszerelnök, mert „annak van a legkisebb értéke a szemében”.

Fotó: ROLAND SCHLAGER/APA-PictureDesk / AFP

„Én úgy emlékszem vissza ezekre a fiúkra, mint akiknek a jog csak munkaeszköz volt a céljaik eléréséhez. Orbán Viktor, vagy Kövér László például eleve nem jogi, hanem politikai témából írta a szakdolgozatát, nem is akartak jogászok lenni, egyedül Szájer József akart komolyan a jogtudománnyal foglalkozni, ő egy darabig oktatott is.” Maga Orbán Viktor például „az előadásaim többsége alatt kint focizott az udvaron, én akkor azt gondoltam, Lévai Anikónak sokkal nagyobb szerepe lesz majd, mivel ő rendesen bejárt az óráimra és felkészültebb is volt mint Orbán”. A leendő miniszterelnököt „az alkotmányjogban sem a jog érdekelte, hanem az, hogy milyen alkotmányos lehetőségeket teremt a politikai cselekvésre”. A kormányfő forrásunk szerint ugyanilyen instrumentalizált módon gondolkozik a politika minden szegmenséről: minden a stratégiai célok megteremtésének rendelődik alá. „Egy alkalommal például szóba került egy beszélgetésünkben a stadionépítések ügye, és hogy mennyibe kerülnek. Orbán Viktor annyit mondott, hogy „azért van a pénzügyminiszter, hogy pénzt szerezzen rá.”

*

Egy forrásom szerint Áder Jánostól származott az a bon mot, még 2004-ből, amikor Gyurcsány Ferenc megbuktatta Medgyessy Pétert, hogy „Gyurcsány egy lottóötös nekünk”. Beszélgetőpartnerem azt állítja, a Fidesz elitje a kezdetek kezdetétől tisztában volt azzal, hogy Gyurcsány személyisége „egyszerűen szét fogja verni, szét fogja zilálni a baloldalt”. Bár két év múlva úgy tűnt, a Fidesz és maga Orbán Viktor az addigi legmélyebb politikai válsággal kénytelen szembenézni, de a választások után rögtön bejelentett konvergenciaprogram és megszorítások, majd szeptemberben az őszödi beszéd, alapvetően változtatta meg a helyzetet, és azóta emiatt sokan Gyurcsány Ferencet teszik felelőssé a Fidesz kétharmadáért, valamint a baloldal azóta is tartó válságáért, így ebben a formában Áder jóslata tökéletesen bejött.

Más kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvános viselkedését, gesztusait, beszédmódját – mint a kormányfő személyes stábjának egyik volt tagja elárulta – kezdetben, 2004 végén, 2005 elején hónapokon keresztül pszichológusokkal tanulmányoztatta a Fidesz, „mert ilyen a modern politika”. „A Feri szépen szétzilálja majd a rendszert, a szakemberek is erre jutottak” – mondta forrásunk. „Először óriási röhögés volt, amikor megtudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc lesz az új miniszterelnök Medgyessy Péter után: elment az egyik szerencsétlen, jön helyette a másik – ez volt az általános vélemény” – mondta Orbán Viktor egyik volt munkatársa, hozzátéve, hogy szerinte ennek is volt köszöngető, hogy „belealudtak a reakcióba” a szocialista politikussal kapcsolatban.

 

Fotó: Máthé Zoltán/ MTI

Szocialista forrásunk szerint a 2002-es Fidesz-vereség után, bár Orbán húzását, hogy egy időre kvázi kilépett a parlamenti és a párpolitizálásból és elkezdte megszervezni a polgári köröket, sokan „zseniálisnak” tartják, de „valójában egy őrült nagy csapdahelyzetet teremtett ezzel saját maga számára”, és nem rajta múlt, hogy az akkori MSZP vezetői nem használták ki a helyzetet. „Idézzük fel ismét 2002 tavaszát, nyarát. A Fidesz elbukott, meg van ütve, Orbán Viktor személyesen is, és ebben a helyzetben úgy dönt, hogy elhagyja a pártot és elkezd egy rivális mozgalmat szervezni, gyakorlatilag magára hagyja a válságban lévő frakciót. Mindenki meg van győződve róla, hogy a polgári körözés hülyeség, ez a vélemény még a Fideszben is. Ha akkor lett volna bátorságunk, hogy nyitunk a frakcióvezető Áder János és a többiek felé, akár a többi jobboldali párt felé is, Orbánt szépen politikai karanténba lehetett volna zárni, elszigetelődhetett volna még a Fideszen belül is, ha Áderéket rá tudjuk ébreszteni arra, hogy lehet a parlamentben politizálni Orbán Viktor nélkül is. Csak Medgyessy Péter gyáva volt ehhez, Gyurcsány Ferenc pedig hülye. Ő a 2006-os választások után nem lépett semmit, hiába látta, hogy Orbán ismét nagyon válságos helyzetbe került, olvasta a távozásán lamentálgató cikkeket, meg sem próbált átnyúlni a másik oldalra és mondjuk Pokorni Zoltánnal tárgyalni esetleg.”

*

Hogy Orbán mennyire szeretett az akaratának érvényt szerezni, és győzni is, arra forrásunk egy még a Fidesz első éveiből származó esetet mesélt el, természetesen a focihoz kapcsolódót. A történet szerint fideszesek és néhány barát egy tornateremben rúgták a labdát, az egyik kapitány Orbán Viktor volt, a másik Áder János. Orbánék vesztettek, mire a Fidesz elnöke természetesen egyből visszavágót követelt. Lejátszottak még egy meccset és sikerült is a visszavágás, de már mindenki kezdett elfáradni. Orbán viszont azt mondta, most döntőt is kell játszani, mert mindenképpen kell győztes, 1-1 nem maradhat az összesítés. „Igazából senkinek nem volt már kedve az egészhez, inkább mentünk volna sörözni, de Orbán egyre határozottabban mondta, hogy igenis, maradjunk. Végül néhányan akaratuk ellenére felálltak és visszamentek a pályára. De Áder János egyszer csak azt mondta, hogy márpedig ő nem játszik és elindult átöltözni. Mindenki megkönnyebbült, mert tudtuk, hogy akkor ezzel tényleg vége.” Az eset egyébként arra is rávilágít, hogy Áder Jánosnak milyen fontos szerepe van a Fideszben – máig. „Ilyen szembeszegülést azóta is csak két embertől tűr el Orbán Viktor: Áder Jánostól és Kövér Lászlótól” – mondta forrásunk. Csányi Sándornak is különleges szerepe van, ő egy mindkettejüket régóta ismerő értelmiségi szerint „szellemi társa” is Orbán Viktornak, sőt, olyannyira tud rá hatni, hogy előfordult, hogy egy miniszter kérte meg az OTP vezérét, próbálja meg lebeszélni a kormányfőt egy tervezett intézkedésről, mert az hibás elképzeléseken alapul – ő maga ugyanis nem mert szemtől szemben előállni ezzel a kéréssel.

*

Habony Árpád 2003-ra már Orbán legfőbb bizalmasává vált, egy egykori stábtag szerint például, ha a Orbánnak máskor nem volt ideje egy nap tanácskoznia vele és külföldre kellett utaznia, Habony Árpád beült az autóba és amíg kiértek a reptérre, addig vitatták meg az aktuális ügyeket. „Dolgozzunk Árpád, dolgozzunk!” – szokta ilyenkor mondogatni Orbán Viktor. (Ha már a pártelnök, miniszterelnök szolgálati autójában járunk: forrásunk szerint ebbe minden reggel gondosan betették az aznapi Magyar Nemzetet és a Nemzeti Sportot, Orbán Viktor „mindig a Sportért nyúlt először”, a politikai napilapra csak akkor került sor, ha maradt még idő az olvasásra.)

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Habony Árpád „Rogán Antallal nagyon hamar megtalálta a közös hangot”, de egyébként már a „legelejétől általános utálat övezte a Fideszben”. „Nagyképű volt és nagyjából olyan mélységű témákról lehetett csak vele beszélgeti, mint hogy Mercedes vagy BMW illik-e jobban hozzá, mi legyen a következő kocsija” – mondta egy volt stábtag, aki szerint különösen Navracsics Tibort irritálta ez a helyzet. Habony Árpádról egy korábbi Fidesz-vezető is mesélt egy jellemző történetet, egyszer, amikor a tanácsadó tárgyalni ment hozzá, rágógumit rágva lépett be az irodájába, majd a beszélgetés egy pontján a titkárnővel magához vitette a szemetest és úgy köpte ki a rágógumit. Miközben természetes intelligenciáját és ráérző képességét egyik beszélgetőpartnerünk sem tagadta. „Valóban nagyon okos ember, de azt mondanám, amolyan lókupec gógyi az övé” – mondta forrásunk. A 2006-os kampányban már olyan befolyással bír a Habony-Rogán páros, hogy azok sem mernek kritikát megfogalmazni, akik szerint nem jó irány a „rosszabbul élünk, mint négy éve” szlogenre kampányt építeni.

Kósa András: Orbán Viktor, a káosz embere
Noran Libro Kiadó, 2018

Kiemelt kép: AFP / JOE KLAMAR

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik