Közélet

15 menekült fagyott halálra a hegyekben, egy 3 éves kislányt életben találtak közöttük

A Szíria és Libanon közötti természetes határvonalat képző hegylánc régóta jelent menekülési útvonalat azoknak, akik legálisan nem tudnak kiutazni a polgárháború sújtotta orszából. Ezt használják a bűnözők, a lázadók, a disszidensek és azok az egyszerű polgárok is, akik a pusztítást szeretnék maguk mögött hagyni. Nemcsak Európa, hanem Libanon is szigorúan ellenőrzi határait, mert már így is egymillió menekültnek ad otthont. A szíreknek pedig nincs más választásuk, mint átkelni a hegyeken át vezető csempészútvonalakon.

Szíriából a hegyeken át négy óra alatt lehet átérni Libanonba a megközelítőleg hét kilométeres útszakaszon. Az embercsempészek segítségével jórészt mindenkinek sikerült átszöknie a szomszédos országba, de a múlt hónapban tragédia történt. Egy erős hóvihar magával ragadott egy 70 fős szíriai menekültcsapatot, amint a sziklákat próbálták megmászni. A szél magával ragadta az időseket, a fiatalokat, a családok szétszóródtak és szanaszét hevertek a területen – írja riportjában a Washington Post.

Szíriai menekültek egy nem hivatalos menekülttáborban a libanoni Bekaa völgyben 2017. január 31-én. A háttérben a két országot elválasztó hegyek
Fotó: Joseph Eid / AFP

Pirkadatra 15 ember életét vesztette, ami mérföldkő a Szíriában hét éve tartó polgárháborúban. Rengeteg menekült fulladt vízbe Európához közelítve és sokakat lőttek agyon a török határon. De az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) szerint ez az első ismert eset, hogy több mint egy tucatnyian halálra fagytak.

A mostani szerencsétlenség azt követően lett hír a nagyvilágban, hogy a mentőcsapatok fényképeket osztottak meg a borzalmas éjszaka áldozatairól. Felnőttek és gyerekek hevertek egymás mellett, mindenhol holttesteket lehetett látni. Egy kislányt viszont életben találtak meg a vastag hótakaróban.

Amal, a 19 éves szíriai menekült 3 éves lányával, testvéreivel és apjával egy lakásban ül Tripoliban 2018. január 27-én. Amal és családja a túlélők között van. Amal elvesztette 1 éves kisfiát a tragédiában. Fotó: Marwan Naamani / AFP

A gyereket valaki felkapta és a közeli Chtaura városának kórházához rohant vele. Az arca fele megfagyott, a hidegtől pedig kómába esett. Az intenzív osztályon az orvosok konzultálni kezdtek és több kérdés is felmerült a fejükben:

  • kicsoda a lány?
  • miért nem mennek érte a hozzátartozói?
  • túl fogja egyáltalán élni?
Sarah harmadfokú, fagy okozta égési sérülésekkel az arcán a kórházban. Fotó: BBC

Az ígéret szép szó

A gyermek és családja a Deir al-Zour tartományban található Barghouz faluból indult útnak. A település évek óta az Iszlám Állam kezén volt, de gyakorlatilag senki nem foglalkozott vele, mert más régiókban 300 ezer is életét vesztette a terrorszervezet miatt.

Tavaly aztán minden megváltozott, miután az ISIS-t kiűzték a főhadiszállásairól és egyre több harcosuk érkezett a faluba. Novemberben a szír hadsereg lerohanta a közeli Bukamalt, Barghouz pedig hirtelen az Iszlám Állam védvonalának elején találta magát. December végén elkezdődtek a harcok a faluért, a család pedig úgy határozott, hogy mentik a bőrüket – emlékezett vissza a 43 éves Shihab al-Abed.

Damaszkuszba utaztak, ahol felvették a kapcsolatot egy embercsempésszel. A férfi biztosította őket arról, hogy biztonságos lesz az út, ami fejenként 140 dollárba került. Azt ígérte, hogy félórányi séta után Libanonba érnek.

Január 18-án este értek a határhoz, a csempész pedig rámutatott egy közeli hegyre, és azt mondta a családnak, hogy kövessék a fényeket. Itt találkoztak a férfi egyik társával, aki velük tartott az úton. Ahogy besötétedett és haladtak előre, az eső átváltott havazásba. A menekültek lengén voltak felöltözve, egy 13 éves kislány még a műanyagszandálját is levetette, csak hogy gyorsabban tudjon haladni. Hamar kiderült, hogy nem mindenki fogja bírni a tempót.

A nők fáradtak, ezért szerettek volna megpihenni, de ehhez kellett volna találni egy biztonságos helyet. Shibab a karjában cipelte hároméves unokahúgát, Sarah-t, amikor megcsúszott és beverte a bordáját. A gyerek ekkor élettelennek tűnt, teste teljesen lehűlt. Mivel már a férfi is alig bírt járni, lerakta a kislányt a hóba és nélküle folytatta az utat. Azt hitte, hogy meghalt, ahogy a többiek is.

Hajnalodott már, amikor Abir, a család egyik tagja felriadt a semmi közepén. Nagyanyja, anyja, lánytestvére és unokaöccse mozdulatlanul feküdtek mellette.

Át voltak fagyva. Azt reméltem, hogy csak alszanak. Láttam egy házat, ezért odamentem segítséget kérni. Kiderült, hogy egy katonai állomásról van szó. Ők mentek el a többiekért, hogy elhozzák őket

– mesélte.

Hét órával azután, hogy elindultak, Shibab és a többi túlélő leért a hegy lábához. Ő ekkorra már tudta, hogy felesége, anyja, lánytestvére és unokája meghaltak. A hároméves Sarah-ról semmi hírük nem volt.

Apja ment érte, aki egyszer látta életében

A közeli Chtaura városának kórházába a mentőcsapatok szállítottak be mindenkit, akire rátaláltak, legyen az élő vagy halott. A következő két napban összesen 15 holttestre leltek rá, három kivételével mindnyájan Deir al-Zour háborús övezetéből próbáltak elmenekülni, hatan pedig a kislány családjához tartoztak.

A legtöbb túlélő jó állapotban volt és már másnap kiengedték őket, de a három év körüli lány kritikus állapotban került a sürgősségi osztályra harmadfokú, fagy okozta égési sérülésekkel az arcán.

A gyermek két napig kómában feküdt, az orvosok attól féltek, hogy meghal. A harmadik napon már életjeleket adott, a negyediken pedig meg is szólalt: az anyját kereste. A kórházban viszont senki nem tudhatta, hogy ki lehet a lány.

Az ötödik napig senki nem jelentkezett érte, ekkor az édesapja kopogtatott az ajtón. A libanoni Tripoliban élő férfihez ekkorra jutott el a tragédia híre, miután meglátta a felhívásokat a Facebookon.

Sarah és édesapja, Mishan al-Abed
Fotó: BBC

Mishan al-Abed életében mindössze egyszer látta gyermekét, még csecsemőként. Ő Libanonba költözött, családja pedig Szíriában maradt. Egyikük sem ismeri igazán a másikat, de mostantól csak egymásra számíthatnak.

A férfi a történtek óta napi 24 órát van együtt lányával. Mint a BBC-nek elmondta, mindent megtesz azért, hogy apaként és anyaként is helytálljon a jövőben.

Azt szeretném, ha iskolába járhatna és mindenekelőtt boldog élete lehetne. Minden tőlem telhetőt elkövetek majd, hogy átvészelje ezt az időszakot.

Sarah-t hamarosan megműtik, a nyakáról vesznek majd le bőrdarabokat, hogy pótolhassák az arcán elfagyott felületet és teljes életet élhessen.

Kiemelt képünkön a hároméves Sarah látható. (Fotó: BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik