Tech

Jövő héten jön a Tesco mobil

A legnagyobb hipermarketlánc elindítja mobiltelefon-szolgáltatását.

A mobilpiac idei híreiben, úgy tűnik, a kiskereskedelmi láncok vállalnak komoly szerepet. Elsőkét a Lidl lépett piacra saját márkás mobilszolgáltatással Blue Mobile néven idén februárban. SIM-kártyákat és készülékes csomagokat egyaránt kínálnak. A lépésük nyomán a Tesco is rákapcsolt, és a hírek szerint március első napjától már a piacon is lesznek.

A Lidlnél érdeklődtünk az első pár hét tapasztalatairól, amelyről elmondták, hogy az elmúlt három hét igazolta várakozásaikat – mi mást is tehettek volna –, bejött a számításuk, miszerint a piac legolcsóbb bárki által elérhető feltöltőkártyás ajánlatát tudják kínálni. A pár hetes előnyös helyzet azonban véget ér, a Tesco megjelenésére ők is nagyon kíváncsiak. Mint elhangzott, ajánlataik a jelenlegi átlagos prepaid csomaghoz képest 8-10 százalékkal olcsóbbak, és 14 év az alsó korhatár, amellyel már bárki szerződhet velük. Hogy nem csak fellángolás a mobilszolgáltatás a Lidl részéről, azt igazolni látszik, hogy biztosan jön a mobilnetes ajánlatuk is a nagyon közeli jövőben – mondták.

A héten jön tehát a Tesco, amely egyébként már a közvetlen szomszédban – Szlovákiában – is rendelkezik mobilos tapasztalattal. A Tesco Szlovákiában 2009 decemberében indult, ott az O2 hálózatát használja. A szlovák Tesco Mobile nemes egyszerűséggel „árazási forradalmat” hirdetett tavaly, amikor 1 eurocentes percdíjat kínált és valóban hálózaton belül: 0,01 €/perc, SMS-t pedig minden hálózatba 0,10 € áron kínált. Ha ezt az árszínvonalat tartják Magyarországon is, a saját hálózatban jelentkező 3 forintos és más hálózatban irányuló 28-29 forintos percdíjak igencsak jónak számítanak majd.

Ami a részleteket tekintve itthon biztosnak tűnik, hogy a Blue Mobile-tól eltérően a Tesco Mobile saját hívószámmal is rendelkezik majd, a hírek szerint a 0631-es számot kell majd tárcsázni – tudta meg a HWSW.hu. Nem kis fricska ez a T-Mobile-nak, és legalább biztos, hogy nem a Vodafone-os számokkal (amely cég a frekvenciát biztosítja) fognak mellé tárcsázgatni egy 0671-es hívószámmal. Ismert az is, hogy már tavaly lefoglalták a szóba jöhető internetcímeket így a tesco-mobile.hu, tesco-mobil.hu sőt még a tecso-mobil.hu és tecso.mobil.hu neveket is.

Bőség a másodpiacon.

Mégis milyen piacra lépnek be? Egy tavalyi felmérés szerint a magyar előfizetők 82 százaléka soha nem váltott még szolgáltatót. A nagy eredményként elkönyvelt számhordozást egyértelműen nem szeretjük, nyilván annak körülményes volta miatt, így alig 6 százalék élt vele eddig. Amire a cégek számíthatnak, az érékesítési láncok felbomlása, amely nyomán megjelennek a piaci szegmensekre fókuszáló, vásárlói vagy értékközösségeknek szóló mobilmárkák.

Ezekre több példa van már most is hazánkban. Létezik példának okáért az IKEA Family programján belül szintén vodafone-os igencsak kedvezményes tarifacsomag (16 ft/perc). De ezek közé sorolható a Telenor kötelékébe tartozó Red Bull Mobile is, amely saját címkés mobilokkal és tarifacsomagokkal próbál lassan két éve versenyezni. Ezen szegmentáció szerint a diszkont mobil az alacsony díjú szolgáltatásokkal harcol (Tesco, Lidl), az életstílusmobil a demográfiai jellemzők alapján fókuszál (Red Bull, Ikea), a hirdetéssel finanszírozott mobil pedig hirdetések fogadásáért cserébe fix mennyiségű ingyenes percet és SMS-t kínál. Meglátjuk, ilyenünk mikor lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik