Gazdaság

Brutális robbanás a mobilpiacon

Rég nem látott változásokat hozhat 2012 a hazai mobilszektorban. A piacon négy új szolgáltató is megjelenhet.

Bár a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) január végére ígért döntést, ágazati szereplők szerint legkésőbb január 23-án kihirdetik a 900 megahertzes frekvenciasávra kiírt árverési eljárás nyertesét – írja a Világgazdaság.

Az eredményhirdetés valójában csak formalitás, mert decemberben ugyan még hat pályázóról szóltak a hírek, ezek közül a három már piacon lévő szolgáltató azonban nem indulhat az aukció első körében, két cég (a vietnami Viettel és a Digi anyavállalata, a román RCS&RDS) esetében pedig megtagadta a részvételhez szükséges nyilvántartásba vételt az NMHH. A licit tehát – ahogy erre számítani lehetett – elmarad, s amennyiben a hatóság az eljárást eredményesnek minősíti a Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. állami konzorcium lesz a negyedik mobilszolgáltató.

A napokon belüli eredményhirdetésre utal az is, hogy a gazdasági lap értesülései szerint a konzorcium három vállalata a hét közepén egyeztet a közös kommunikációról, márpedig a cégek korábbi megállapodása szerint a végső döntésig nem nyilatkoznak a tervekről.

A Tesco mellett szinte biztosan megjelenik 2012-ben a mobilpiacon a Business Telecom (BTel) is. A vállalatnál korábban felmerült, hogy a 900 megahertzes frekvenciasávra kiírt árverésen is részt vesznek, végül azonban a cég ettől stratégiai okokból elállt.

A két lényegében biztos piacra lépő mellett a múlt héten egy újabb lehetséges virtuális szolgáltató is képbe került. Piaci pletykák szerint ugyanis a Lidl szintén megjelenne a szektorban. Bár a vállalatnál egyelőre nem erősítették meg a híresztelést, a lépés ugyanakkor nem lenne meglepő, a Tesco ugyanis új frontvonalat nyitott szolgáltatási portfóliójának bővítésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik