Tech

Játék segíthet a szélütés áldozatain

Egy agyi érkatasztrófából felgyógyulni nem könnyű, azonban játékos formában egyszerűbb lehet.

Bár a stroke következményei roppant változatosak lehetnek – a betegség testileg, szellemileg és érzelmileg is befolyásolhatja az érintetteket -, azonban az esetek háromnegyedében valamilyen, a munkaképesség csökkenésével járó funkciózavar marad vissza.

A számos folyomány közül a Limbs Alive nevű vállalat elsősorban a tanult mozgások ismételt megtanulását segítené a mozgásérzékelős Wii és PlayStation Move kontrollorekre szánt Circus Challenge (Cirkuszi Kihívás) nevű játékával. A különböző artisták bőrébe bújva a betegeknek egyre nehezebb és komplexebb mozgásokat kell megvalósítaniuk.

A játék kipróbálói között van Danny Mann, aki februárban szenvedett szélütést. Elmondása szerint a számítógépes játékkal legalább annyira megdolgoztatja, mint a hagyományos terápia – a legnagyobb különbség az, hogy a játék közben nem unatkozik.

S bár ez önmagában is érdem lehetne, a 68 éves férfi szerint a folytatáshoz az adja számára a legnagyobb motivációt, hogy a terápiás játékot az unokáival is játszhatja, vagyis össze tudja kapcsolni a kellemeset a hasznossal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik