Tudomány

Ugató vonatok menthetik meg a szarvasokat Japánban

Japánban különös módszerrel igyekeznek megvédeni az állatokat a száguldó vonatoktól. Szakértők egy csoportja olyan zajkeltő eszközöket hozott létre, melyek kutyaugatást és vészjelző szarvashangokat imitálnak.

A szarvasok meglehetősen gyakran kelnek át a síneken, sokszor pedig a vonatok elé kerülnek. Az ugató járművek ötlete elsőre furcsának tűnhet, valójában azonban rengeteg állat életét mentheti meg a módszer.

A japán Vasúti Műszaki Kutatóintézet (RTRI) munkatársai úgy döntöttek, létrehoznak egy eszközt, mellyel megóvhatják az élőlényeket – számol be az IFLScience. A szarvasok ösztönösen megrémülnek a kutyaugatástól, a csapat választása épp ezért esett erre a zajra. A kutatók emellett szarvasok veszélyjelző hangját is felhasználták a riasztó berendezés létrehozásához.

A kutatók olyan vonatokon tesztelték a módszert, melyek kora estétől késő éjszakáig közlekedtek. A szakértők azért választották ezt az időszakot, mert ekkor szokott a legtöbb szarvas a sínek közelébe tévedni. A kísérlet során a vonatok előbb 3 másodpercnyi vészjelző hangot, majd 20 másodpercnyi kutyaugatást sugároztak.

A teszt igen pozitív eredménnyel zárult. A zajkibocsátó vonatokról 100 kilométeren átlagosan 7,5 szarvast azonosítottak.

Ez 45 százalékos csökkenést jelent.

A szarvasokkal való ütközések Japánban igen gyakoriak. Az ilyen balesetekben az állatok elpusztulnak, ráadásul komoly anyagi károk keletkeznek és jelentős késések is kialakulnak. 2016-ban 613 olyan ütközés volt, amely miatt késett vagy elmaradt egy-egy járat.

A kutatók nem tudják pontosan, hogy az élőlények miért tartózkodnak előszeretettel a sínek közelében. Egy korábbi vizsgálat szerint a jelenség hátterében az áll, hogy a szarvasok a síneket nyalogatva próbálják növelni vasbevitelüket.

A szakértők már a mostani kísérletet megelőzően is próbálkoztak távol tartani az állatokat a vonatoktól. Korábban kötelekkel, vörös lámpákkal, sőt, oroszlánürülékkel is igyekeztek elriasztani az élőlényeket, azonban egyik módszer sem vált be.

Az RTRI szerint amennyiben technikájuk sikeres lesz, azzal szükségtelenné válik az egyéb riasztó eszközök telepítése. A szakértők bíznak benne, hogy képesek lesznek olyan rendszert kialakítani, melyet minden régióban használhatnak majd a vasúttársaságok.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik