Sport

Szávay párosban, Federer szólóban aratott könnyed sikert

Néhány órával egyesbeli búcsúját követően Szávay Ágnes továbbjutott párosban a francia nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson.

A délben az orosz Nagyja Petrovától 6:1, 6:2-es vereséget szenvedett magyar játékos második szerdai fellépése a sokadik esőszünet miatt csaknem egy órát csúszott, de fél hétre elvonultak a felhők Párizs fölül, így a 4-es pályán is folytatódhatott a program. Partnere, Szafina egyébként ugyancsak némi vigaszra szorult, mivel kedden óriási meglepetésre az egyes nyitókörében alulmaradt a 39 éves japán Kimiko Date Krumm-mal szemben.

Az ellenfél menetközben változott, mivel a reggel kiadott hivatalos programhoz képest nem az Elena Baltacha, Liga Dekmeijere brit, lett kettős állt a túloldalon, ám ez nem zavarta meg Szávayékat, akik – gyakran szemet gyönyörködtető megoldásokkal – csakhamar 5:0-ra elhúztak, majd fél óra alatt 6:1-re hozták az első szettet. A folytatás sem hozott különösebb izgalmakat, a magyar-orosz duó rögtön brékelőnybe került, az egyoldalú meccs végül 55 percig tartott.

Szávayék a második fordulóban a hatodik helyen kiemelt Cara Black, Jelena Vesznyina zimbabwei-orosz kettőssel találkoznak.

Eredmény, női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Szávay, Szafina (magyar, orosz)-Zakopalova, Zalameda (cseh, amerikai) 6:1, 6:1

Mindeközben egyesben a címvédő Roger Federer könnyed játékkal nyert a kolumbiai Alejandro Falla ellen a Roland Garros második fordulójában. A nőknél Venus Williams is magabiztos győzelmet aratott.

Eredmények, egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Férfiak:

Federer (svájci, 1.)-Falla (kolumbiai) 7:6 (7-4), 6:2, 6:4
Tsonga (francia, 8.)-Ouanna (francia) 6:0, 6:1, 6:4
Cilic (horvát, 10.)-Gimeno-Traver (spanyol) 6:3, 7:6 (7-4), 6:2
Juzsnij (orosz, 11.)-Lacko (szlovák) 6:7 (8-10), 6:3, 6:3, 6:2
Mayer (argentin)-Benneteau (francia) 6:7 (4-7), 6:3, 6:4, 6:4
Söderling (svéd, 5.)-Dent (amerikai) 6:0, 6:1, 6:1
Montanes (spanyol, 29.)-Kamke (német) 6:3, 6:2, 6:1
Troicki (szerb)-Ball (ausztrál) 6:4, 6:3, 6:3

Nők:
Pennetta (olasz, 14.)-Vinci (olasz) 6:1, 6:1
Cibulkova (szlovák, 26.)-Lepchenko (amerikai) 4:6, 6:2, 6:0
Dulgheru (román, 31.)-Bacsinszky (svájci) 6:4, 6:2
V. Williams (amerikai, 2.)-Parra Santonja (spanyol) 6:2, 6:4
Nagyja Petrova (orosz, 19.)-Szávay Ágnes 6:1, 6:2
Amanmuradova (üzbég)-Larsson (svéd) 7:6 (7-2), 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik