Foci

Ezzel a húzással a Chelsea lehet az átigazolási időszak nyertese

A Sky Sport Italia nevű olasz oldal azt írja, a Chelsea a Romával egyezkedik a bosnyák középcsatár, Edin Dzeko, valamint a brazil hátvéd, Emerson Palmieri megszerzése miatt.

Az angol klub 50 millió eurót és Michy Batshuayit ajánlotta első körben, de a Roma 65 millió eurót szeretne, a belga csatárra pedig nem tart igényt.

A Football Italia úgy tudja, Emerson ügyében már megszületett az állapodás, Dzeko megszerzése viszont komoly feladat lesz, hiszen a tavalyi olasz gólkirályról van szó, aki idén is szállított már 12 gólt minden sorozatot számolva.

A Chelsea és a Roma a BL-ben egy csoportban szerepelt, akkor a Stamford Bridge-en 3-3 lett a vége – Dzeko duplázott -, Rómában pedig 3-0, az olaszok végül a jobb egymás elleni eredménynek köszönhetően nyerték meg a csoportot.

A Roma akkor sem lenne nagy bajban, ha Dzeko végül eligazolna, mivel a nyáron megszerezte a cseh Patrik Schicket, aki tavaly 11 gólt jegyzett a Sampdoriában, és mostanra a Farkasoknál is felvette a ritmust.

A Chelsea-nek pedig nagy szüksége lenne egy középcsatárra, mert Álvaro Morata egyelőre az egyedüli opció Antonio Conte számára, aki Diego Costát elüldözte. A napokban hallani lehetett Peter Crouchról és Andy Carollról is, de Dzeko mindkettőjüknél jobb megoldás lehetne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik