A Debreceni Egyetem rektora nemcsak balfácán, hanem erkölcstelen balfácán, ha nem mond le
– üzente Szilvássy Zoltánnak a 100. korrupcióinfóján Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.
Emlékeztetőül: Szilvássy maga kavart botrányt tavaly, amikor szerencsétlen, világtalan balfácánoknak titulálta azokat, akik tiltakoztak, miután az intézmény egyetemi díszpolgárságot adományozott Putyin orosz elnöknek.
Az ellenzéki politikus a jubileumi eseményen a Debreceni Egyetem kórháza egyik olyan közbeszerzését mutatta be, ahol szerinte stiklikkel juttattak megrendelést egy drágább és referenciákkal nem rendelkező cégnek.
A kiírás arról szólt, hogy a kórház számára takarítási eszközöket, köztük papírárut és takarítógépeket szereznek be. A gépekre három ajánlat érkezett, egy 22 milliós, egy 30 milliós és egy 33 milliós.
Tessék kitalálni, hogy a nyilván iszonyatosan jó anyagi helyzetben levő kórház, végül mennyiért vette a takarítógépeket! Igen, talált, a legdrágább ajánlat győzött, 33 millió forintért
– mondta Hadházy.
Azért tudott győzni a legdrágább pályázó, mert a többit kizárták. Az indoklás szerint a másik két cég éves forgalma több, mint 100 millió forint, és ilyenkor a törvény lehetővé teszi külön indok nélkül az ajánlatadó kizárását a kisebb cégek javára. A nyertes kft. azonban tényleg igazán kicsi vállalkozás: működésének eddigi évei alatt 2014 óta nulla forgalma volt minden évben.
Amennyivel drágábban vásárolt az egyetem, annyival kevesebb takarító eszközt tudott venni, jóllehet a 11 millióból vehettek volna 130 ezer guriga vécépapírt is, ami egy kórházban alapvető fontosságú.
20 nyomozás van folyamatban
Az ellenzéki politikus összegezve a korrupcióinfó-sorozat két évét elmondta: közzé tett információkat a romák felzárkóztatási pénzeinek elrablásáról, a koraszülöttek kifosztásáról, a segélycsomagok megdézsmálásáról, a lélegeztető gépek tenderének megbuherálásáról, a “bűn legmélyebb bugyrairól”, és közben a politika legmagasabb szintjeiig is eljutott. Bemutatta az Orbán Viktor és veje, Lázár János, Palkovics államtitkár, Kósa Lajos, Simonka, Horváth és Varga képviselők körül zajló pénzügyi machinációkat. Összesen 45 feljelentést tett a hatóságoknál. 20 ügyben el is indult és egy kivételével jelenleg is folyik a nyomozás.
Az egyetlen kivétel a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az ügye, mert az Elios lámpacserebizniszével kapcsolatos vizsgálatot az ügyészség gyakorlatilag indoklás nélkül lezárta.
Ennek ellenére a miniszterelnök még nem nyugodhat meg, hiszen az OLAF olyan súlyos szabálytalanságokat tárt fel, ami miatt a teljes összeget visszaköveteli. Az OLAF egyébként vizsgálja a roma kifizetéseket és az Öveges-programot is. Mély meggyőződésem, hogy amennyiben az előző három ügyben Polt Péter legfőbb ügyész ellenáll, annak a legsúlyosabb következményei lehetnének az EU-pénzek kifizetését tekintve.
– mondta Hadházy.