Tech

A LEGO összeállt a kínaiakkal

A dán játékgyártó és a kínai techóriás, a Tencent bejelentette, hogy partnerségre lépnek, méghozzá azon célból, hogy közösen fejlesszenek licencelt játékokat és videókat kínai gyerekek számára. A Financial Times értesülései szerint az együttműködés első gyümölcse már idén megjelenhet, és szakértők szerint a két cég első közös projektje egy online videojáték lesz.

Az összeborulás része lesz egy olyan szolgáltatás, ahol a gyerekek videókat nézhetnek, és a LEGO brand alá tartozó játékok megjelenésére is számítani lehet, kínai verzió készülhet a más országokban már elérhető LEGO Life közösségi szolgáltatásból, továbbá Kínában is elérhető lesz a tavaly nyáron megjelent Boost, ami egy kifejezetten fiatalabb közönségnek szánt programozható építőjáték.

Leesett az állunk a LEGO új programozható játékától
Táncoló robotot és harmonikázó cicát építettünk, és nagyon rég szórakoztunk ilyen jól!

A LEGO nyitása a kínai piac felé érthető, hiszen 2017-ben egy évtizednyi töretlen siker után jelentősebb visszaesést tapasztaltak a bevételekben, amit globálisan 1400 dolgozó elbocsátása követett. A még mindig családi kézben lévő dán vállalat szerint Kína nagyszerű terep a növekedésre, és az elhivatottságukat mi sem példázza jobban, mint az, hogy 2016 májusában megnyitották a világ egyik legnagyobb Lego Store-ját Sanghajban, 2017-ben pedig gyárat is telepítettek az országba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik