Tech

Így böngésztek ti

A magyarok fele ugyan nem tudja, mi az a böngésző, többségük mégsem elégszik meg az Internet Explorerrel.

Bár tavaly októberben még azon izgultunk, hogy a Chrome vajon beelőzi-e a Firefoxot, az idei év májusára már lehagyta az Explorert is – világviszonylatban. Az NRC piackutató legfrissebb felméréséből azonban kiderül, hogy a magyarok csak annyiban követik a globális trendeket, hogy egyre kevesebben használják az Internet Explorert, hazai részesedése mindössze 13 százalék.

A bolygón már a Chrome az első.
(Forrás: StatCounter Global Stats – Browser Market Share)


Míg a Microsoft böngészőjéhez hasonlóan itthon a Mozilla Firefoxot is tízből kilencen próbálták már, utóbbit a hazai netezők háromnegyede megtartotta. Ezzel szemben az egyre népszerűbb Chrome úgy van ott a hazai internetezők kétharmadának életében, hogy 25 százalékuk még sosem használta – az elemzők ebből arra következtetnek, hogy a legnagyobb növekedési potenciál a Google böngészőjében rejlik.

Az NRC adatai szerint Magyarországon a 18-69 éves internetezők 46 százaléka Firefoxot, 37 százaléka Chrome-ot használ leggyakrabban, míg az IE-t csupán a felhasználók 12 százaléka említi első számú böngészőnek.

A StatCounter adatai is az NRC kutatását támasztják alá.
(Forrás: StatCounter Global Stats – Browser Market Share)


Igaz, a többség nem kötelezi el magát teljesen egyetlen böngésző mellett: a netezők egynegyede legalább kettőt használ rendszeresen, azok aránya pedig, akik fő böngészőjük mellett legalább alkalmanként használnak mást is, közel 70 százalék.

Nem meglepő módon, a konkurenciához képest roppant fiatalnak számító Chrome-ot elsősorban a fiatalok használják (a huszonévesek 42, az ötven felettiek 33 százaléka), míg a bejáratott, de hanyatló Explorert inkább az idősebbek (az ötvenes-hatvanas korosztály egyötöde, a negyven év alattiaknak már csak tizede).

A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek – programtól függetlenül – általában nem ítélik meg reálisan saját böngészőjük piaci helyzetét. A felhasználók 41 százaléka vélekedik úgy, hogy a magasan vezető Firefox a legnépszerűbb, 27 százalék az Internet Explorert, 21 százalék pedig a Chrome-ot képzeli piacvezetőnek. A Firefoxot elsődleges böngészőként használóknak alig fele értékeli helyén a program pozícióját, ezzel szemben az Explorer-használók 57 százaléka meg van győződve arról, hogy még most is ezt használják a legtöbben.

Mindezt annak ellenére, hogy amikor saját böngészőjükről kérdezték a résztvevőket, az Internet Explorer megítélése egyértelműen rosszabb, mint a másik két programé. A felhasználók szerint a Chrome valamivel jobb, mint a Firefox: gyorsaságban, stabilitásban egyértelműen kedvezőbb értékelést kapott, egyszerűségben, testreszabhatóságban és a bővítmények tekintetében ugyanakkor a két böngészőt hasonlóan ítélik meg használóik.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az Explorer legutóbbi verziójára már nincs (annyi) panasz, nem hiába kényszerít lassan mindenkit a frissítésre.

A felmérés érdekes és meglepő tanulsága volt, hogy a magyar internetezők jelentős része nincs tisztában a böngésző szó jelentésével. Segítség nélkül csupán a megkérdezettek fele tudott valamilyen böngészőt említeni: tízből kilencen nevezték meg a Mozilla Firefoxot, nyolcan az Explorert és hatan a Chrome-ot. A másik közel 50 százalék ugyanakkor vagy nem tudott válaszolni a kérdésre, vagy valami egész másra gondolt: sokan voltak, akik a böngésző kifejezés hallatán a Google-ra, vagy valamilyen linkgyűjteményre asszociáltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik