Foci

A Real közelebb van a kiesőzónához, mint a Barcához

A La Liga 19. fordulója után a tabella Spanyolországban soha nem látott érdekes képet mutat. A Barcelona vasárnapi győzelme (Real Sociedad-Barcelona 2-4) után 51 ponttal vezet, az Atlético Madrid és a Valencia tisztes távolból, 42, illetve 40 ponttal üldözi Messiéket.

A negyedik Real Madrid a dobogótól is jócskán lemaradva mindössze 32 pontot tud felmutatni, azaz 19 ponttal kevesebbet ősi vetélytársánál. Eközben a Villareal – szombaton pont a Realt verte fennállásuk óta először a Bernabeuban (0-1) -, és Sevilla egy, illetve három ponttal a madridiak mögött próbálja leszorítani Zinedine Zidane csapatát a BL-t érő helyről.

A bajnoki címvédő szombaton a negyedik vereségét szenvedte el a mostani bajnokságban, három mérkőzés óta nyeretlen.

Ez még hagyján, de ami a madridi szurkolók szerint igazán arcpirító, arra emberemlékezet óta nem volt példa – talán soha -, hogy a Real Madrid közelebb álljon a kiesőzónához, mint a bajnoki listavezetőhöz.

Márpedig a 18., tizenhat pontos Deportivo La Coruna csupán 16 pontra van a Realtól.

Végeredmény – La Liga, 19. forduló

Real Sociedad – Barcelona 2-4 (2-1)
Gólszerző: José 11., Juanmi 34. ill. Paulinho 39., Suárez 50., 71., Messi 84.

Levante-Celta Vigo 0-1 (0-1)
Gólszerző: Sisto 37.

Alavés-Sevilla 1-0 (0-0)
Gólszerző: Garcia 52.
Kiállítva: Duarte (Alaves) 83.

Espanyol-Athletic Bilbao 1-1 (1-1)
Gólszerző: Moreno 29. ill. Williams 35.

A bajnokság állása:

1. Barcelona 19 16 3 52–9 +43 51
2. Atlético Madrid 19 12 6 1 28–8 +20 42
3. Valencia 19 12 4 3 40–19 +21 40
4. Real Madrid 18 9 5 4 32–17 +15 32
5. Villarreal 19 9 4 6 26–21 +5 31
6. Sevilla 19 9 2 8 23–28 –5 29
7. Eibar 19 8 3 8 24–31 –7 27
8. Getafe 19 7 5 7 23–18 +5 26
9. Girona 19 7 5 7 28–28 0 26
10. Celta Vigo 19 7 4 8 33–27 +6 25
11. Athletic Bilbao 19 6 7 6 20–19 +1 25
12. Leganés 17 7 3 7 13–14 –1 24
13. Betis 18 7 3 8 30–34 –4 24
14. Espanyol 19 6 6 7 16–22 –6 24
15. Real Sociedad 19 6 5 8 33–34 –1 23
16. Levante 19 3 9 7 15–26 –11 18
17. Alavés 19 6 13 14–27 –13 18
18. Deportivo La Coruna 19 4 4 11 20–36 –16 16
19. Málaga 19 3 2 14 13–33 –20 11
20. Las Palmas 19 3 2 14 14–46 –32 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik