Belföld

Foggal-körömmel akadályozták a szülők, hogy megmentsék kisbabájuk életét

Bíróság elé állítanak pénteken egy Pest megyei párt, akik a vád szerint nem vitték orvoshoz kisbabájukat, nem hagyták, hogy megkapja a szükséges injekciókat, oltásokat születése után, és amikor rosszul lett, akadályozták a mentőket, nehogy kórházba vigyék. A szülőknek tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt kell felelnie, az ügyet pénteken kezdi tárgyalni a Budapest Környéki Törvényszék.

A vádirat szerint az érintettek házastársak. A kapcsolatukra jellemző volt, hogy a férj jóváhagyása nélkül a nő szinte semmiben sem döntött. Az első gyermekük 2010 augusztusában született,  a második – a későbbi áldozat – 2012 novemberében, a harmadik pedig egy évvel később. A feleség egyik terhessége alatt sem járt védőnőhöz, a babákat otthon szülte meg, miután szerződést kötött egy céggel. A kft. a szükséges tájékoztatásokat szóban és írásban is átadta az asszonynak, ezekkel egyébként a párja is tisztában volt.

A baba nem kapott úgynevezett K-vitamin profilaxist, amelyre azért lett volna szükség, hogy ne legyen vérzékeny. Ezt kórházi szülés esetén egyébként be is adják rögtön az újszülöttnek. A gyermeket az előírásoknak megfelelően megvizsgálta egy újszülött-gyógyász, aki tájékoztatta a szülőket a K- és D-vitamin adásával kapcsolatos teendőkről, a kötelező szűrővizsgálatról és a kötelező BCG oltásról. Az anyagcsere szűrővizsgálathoz a vért az orvos le is akarta venni, azonban ezt a szülők írásban elutasították. K -vitamint a szülés után második alkalommal, egyhetes korban kellett volna megkapnia a picinek, azonban ez akkor is elmaradt. A pici a haláláig már semmilyen egészségügyi ellátást nem kapott.2012 decemberében a család otthonában fűtési problémák léptek fel, ezért a szülők rokonokhoz és ismerősökhöz fordultak, hogy fogadják be őket és gyermekeiket hosszabb időre. 2013. január elsején a baba sírt és nem akart enni, délután 5 órakor pedig már sugárban hányt. Az illető, aki befogadta a családot orvoshoz akarta vitetni a kicsit, ezért fél 6-kor felhívta az apát, aki ezt megtiltotta. A gyermek nem sokkal később ismét hányni kezdett, ekkor már a bőre színe is megváltozott.

Az első mentőautót végül csak este fél 10 után hívták ki, a jármű nem sokkal negyed 11 előtt érkezett meg, de perceken belül az esetkocsi is befutott. A szülők a vád szerint akadályozták a mentőket, hogy ellássák a babát, kiabáltak a személyzettel, vádaskodtak, és csak többszöri felszólításra lett le róla az anya, hogy beszálljon a mentőautóba, ahol a kicsit éppen vizsgálták. Nem akarták engedni, hogy ellássák a gyereket, azt meg végképp nem, hogy elszállítsák.

 

A mentők nem sokkal éjjel fél 12 előtt értek be a gyermekgyógyászati klinikára, ahol a kezelés ellenére január 8-án a csecsemő meghalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik