Forma-1

Mi elöl menekül a múltját kitörlő Hamilton?

A Forma-1-ben egyelőre még holtszezon van, de a pilóták így is szem előtt vannak, a világbajnok Lewis Hamilton például azzal keltett feltűnést, hogy a Twitter– és az Instragram-oldaláról is törölt minden korábbi posztot.

Persze egyből elkezdődött a találgatás, hogy mi állhat ennek a hátterében, és felmerült, hogy ennek a drasztikus megoldásnak köze lehet ahhoz a karácsonyi esethez, mikor Hamilton egy videóban piszkálta unokaöccsét, aki hercegnőnek öltözött.

Akkor a közösségi médiában nagyon sokan támadták a négyszeres világbajnokot, aki később bocsánatot kért, és azt írta, nem akart megbántani senkit, és mindig is híve volt annak, hogy mindenki a saját ízlésének megfelelően élje az életét.

A BBC újságírója, Andrew Benson szerint a mostani tisztogatásnak van egy olyan olvasata is, hogy Hamilton tiszta lappal akart nekivágni a 2018-as évnek.

A brit versenyzőnek a Twitteren 5,3, az Instagramon 5,7 millió követője volt, ráadásul előszeretettel avatta be rajongóit az élete minden fontos történésébe, amibe a sport mellett a bulizás is ugyanúgy belefért.

Teljesen érthető szempont, ha Hamilton nem akarja, hogy a következő idény kezdetén újra és újra visszautaljanak a karácsonyi megjegyzésére, ilyen szempontból a törlés egyfajta önvédelmi reakció is lehet.

Hamilton 2016-ban a Japán Nagydíj egyik sajtótájékoztatóján látványosan unatkozott, és azzal szórakoztatta magát, hogy a Snapchaten vicces képeket gyártott. Akkor sok újságíró tiszteletlennek tartotta Hamilton viselkedést, amin a pilóta megsértődött, és a következő médiaeseményen egy rövid monológ után egyszerűen kisétált a teremből.

Aztán jött a verseny, és Hamilton borzasztóan rajtolt, csapattársa, Nico Rosberg pedig megnyerte a versenyt, így Hamiltonnak el is szállt az utolsó reménye a vb-győzelemre.

Ez a példa is mutatja, hogy bizony a laza külső mögött egy érzékeny külső lakozik, és Hamilton nem tudta kivonni magát az előzmények hatása alól.

Most abban bízhat, hogy az idény rajtjáig még van nagyjából két hónap, és addigra mind a karácsonyi sztori, mind az eltűnése a közösségi médiából lecseng majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik