Közélet

Karácsony: A magyar emberek többsége változásra vágyik

Karácsony Gergely szerint a magyar emberek többsége változásra vágyik, ezért létre kell hozni a változást akarók szövetségét, mert „a többség nem lehet ellenzékben”.

A Párbeszéd társelnöke, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten azt mondta, közös országot csak közös akarattal lehet létrehozni, ehhez pedig közös ajánlat, közös miniszterelnök-jelölt kell.

Új mozgalom segítené Karácsony Gergelyt
„Válasszunk! 2018” néven alakult mozgalom, amely kész arra, hogy szerepet vállaljon Karácsony Gergely árnyékkormányában.

Az MSZP budapesti évadnyitóján az ellenzéki politikus a fideszes áldemokrácia helyett a szociális demokráciát nevezte elérendő célnak.

A szociális demokrácia programja szerint az emberekbe kell beruházni, a hatalom az utolsó

– mondta.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, a programismertetés felelőse közölte, ha nincs közös miniszterelnök-jelölt, ha nincs közös lista, automatikusan kétharmada lesz a Fidesznek.

Be kell fejezni a demokratikus pártok közötti versenyt, be kell fejezni a testvérháborút!

– szólított fel.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik