Foci

Homofób tweetek miatt vár eltiltás az Everton játékosára

Finoman szólva visszafelé sült el az Everton hátvédje, Mason Holgate “feljelentése”. A fiatal labdarúgó a Liverpool elleni FA Kupa-meccs során kakaskodott Roberto Firminóval, a meccs után azt mondta az angol védő, hogy azt a bizonyos “n”-betűs szót használta a brazil. Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) kivizsgálást indított, csakhogy nem a Vörösök játékosáról találtak terhelő bizonyítékot, hanem Holgate-ről.

A közösségi médiában ugyanis erősen homofób megjegyzéseket tett az Everton saját nevelésű játékosa, főként az angol faggott és battyboy szavakat használta. Eltekintenénk attól, hogy szó szerint lefordítsuk mit is jelentenek a kifejezések, előbbi a homoszexuálisok nem éppen hízelgő gyűjtőneve, utóbbi szintén kirekesztő módja a melegek említésére. Az angol U21-es válogatott játékos azóta törölte Twitter-fiókját, de addigra az angol sajtó már lementette a terhelő bizonyítékot.

Holgate-re emiatt eltiltás és pénzbüntetés vár majd, 2016-ban pont ugyanezért a Burnley csatára, Andre Gray négy mérkőzést hagyott ki és 25 ezer fontot fizetett 2016-ban. Vélhetően az Everton játékosának is ez lesz a sorsa.

Mindezek ellenére az FA folytatja a kivizsgálást, mert Firmino ettől még nincs felmentve, így két külön esetről van szó.

Fotó: AFP / Paul ELLIS

Ajánlott videó

Olvasói sztorik