Sport

Feladták a Dakar-ralit Szalayék

Szalay Balázs és Bunkoczi László nem indult el a 40. Dakar-rali ötödik, szerdai szakaszán. A magyar páros az önindító meghibásodása miatt nem teljesítették a keddi negyedik szakaszt, hanem a dűnék között sötétben való bolyongás helyett kijöttek a pályáról, és a tábor felé vették az irányt.

Már lefelé tartottunk a legmagasabb dűnéről, amikor előttünk feltűnt egy kamion. Megálltam, és azonnal lefulladt az autó, onnantól kezdve pedig megint nem indult el

– nyilatkozta a pilóta, akinek korábban is akadt gondja már, ezúttal az önindító bokrosodott meg.

A korábbi hírek szerint a versenybírók döntésére vártak a magyarok azzal kapcsolatban, hogy szerdán folytathatják-e a küzdelmet – büntetéssel – vagy sem.

Szalayék mellett kilencen adták fel a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 932 kilométeres etaphoz érve a Dakar-rali. Mivel hétfőn Horváth Lajos is technikai hiba miatt kiszállt a versenyből, szerdára egyedül Dési János vesz részt magyarként a viadalon a motorosok között, jelenleg összetettben a 87. helyen áll.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik