Tech

Így keveredhet vallás és technológia

mekka (mekka)
mekka (mekka)

Egy angol dizájner olyan imaszőnyeget hozott létre, ami szó szerint felvillanyozódik, amikor Mekka felé fordítják.

A feltaláló, Soner Ozenc elmondása szerint eredetileg repülő szőnyegeken gondolkodott, a „digitális imaszőnyeg” ötlete akkor hasított belé, mikor funkciót keresett projektje számára. Eszébe jutott, hogy ha egyszer amúgy is iránytűt kell használni a szőnyeg lefektetésekor, miért ne lehetne „beépíteni” egy digitális iránytűt az imaszőnyegbe.

Találmányát EL Sajjadah névre keresztelte, melyben az EL az elektrolumineszcenciára utal, míg a Sajjadah egyszerűen imaszőnyeget jelent.

A dizájner immáron hat éve dolgozik a szerinte faliszőnyegként is használható fejlesztésen, melyben a fekete szín a Kába követ jelképezi, míg a világos részek az iszlám szent színén, zölden fénylenek, ha a beépített technika szerint az imaszőnyeg jó irányba lett tájolva.

Ozenc elmondása szerint eddig egyáltalán nem illették negatív kritikával a vallás és a technológia elegyítése miatt, projektje mégsem túl népszerű a közösségi finanszírozást elősegítő Kickstarter nevű honlapon – a 100 ezer dolláros költségvetésből eddig mindössze 6,5 ezret sikerült összeszednie, igaz, a cikk megjelenésekor van még 36 napja gyűjteni.

Nektek hogy tetszik az elképzelés? Esetleg lenne ötletetek arra, hogy más vallásokat hogyan lehetne technológiával vegyíteni? Érdemes egyáltalán?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik