Szórakozás

Stohl Andrást megviselte lelkileg, hogy újra börtönbe került

Miután a színész öt hónapot töltött rácsok mögött, megfogadta, hogy soha többé nem kerül olyan helyzetbe, hogy rabruhát kelljen húznia. A karrierje miatt azonban mégis megdőlt ez a dolog, hiszen a Valami Amerika 3-ban rabot alakít. Ez pedig érzékenyen érintette.

Emlékszem, a rendező, Herendi Gábor kissé félve és némileg vonakodva hívott fel, hogy felkérjen a szerepre, de nagyon lazán kezeltük a dolgokat. Nyilván mindenki tudta, miről van szó, így én az önirónia eszközét választottam, és éltem is vele a forgatás alatt. Szerepem szerint az egész filmben börtönben vagyok, de szerencsémre nem valódi fegyházban, hanem egy katonai laktanyában forgattuk a jeleneteket. Így némileg könnyített dolgom volt

– kezdte a Blikknek Stohl András.

Mivel én nevettem az egészen, a többiek is velem tartottak, de bevallom, volt egy pillanat, ami lelkileg egy kicsit megviselt. Annak idején, amikor szabadultam, megfogadtam, hogy soha többet nem veszek fel ilyen holmit, de lám, a sors különös fintora úgy hozta, hogy mégis. A rabruha felöltése kemény volt. Ezt leszámítva rendkívül sok nevetéssel és vidám hangulatban telt a forgatás, sőt, voltak olyan helyzetek, amelyekben szinte szakértőként közreműködtem a rácsok mögötti jelenetekben.

A kótert sem ússzák meg Szabó Győzőék a Valami Amerika 3-ban
A tesók minden korábbinál nagyobb csávába kerülnek a harmadik részben, melynek itt az új előzetese.

Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik