Az ismeretlen hős, akit a győztes gól után arcon dobtak egy pitével

Pénteken indul az FA-kupa 3. fordulója, ebben a körben már a Premier League-csapatok is bekapcsolódnak, aminek Liverpoolban biztosan nem örülnek, hiszen a két csapatot összesorsolták. Persze felfoghatjuk úgy is, hogy mind a Liverpoolnál, mind az Evertonnál nagyon örültek, hiszen nincs is jobb érzés annál, mint amikor a nagy rivális testén keresztül lehet folytatni a menetelést.

1981 januárjában a negyedik fordulóban futott egymásba a két csapat, és a Goodison Park borzalmas állapotban lévő pályáján 2-1-re győzött az Everton. A meccset 54 ezer néző látta a helyszínen, voltak szurkolók, akik a háztetőről követték a pályán történteket, úgyhogy elképzelhetjük, milyen volt a hangulat.

Az Everton győztes gólját egy magyar származású csatár, Imre Varadi szerezte, akit annyira elkapott a pillanat varázsa, hogy örömében elfelejtette, hogy a hazai szurkolók megszokott helyén aznap a Liverpool-hívek zsúfolódtak össze, akik nem igazán éreztek együtt a gólszerzővel, ezt pedig azzal nyomatékosították, hogy arcon dobták egy húsos-krumplis pitével. Varadinak azon a meccsen volt még egy nagyon komoly gólszerzési lehetősége, de hiába cselezte ki a kapust, az üres kapuba nem tudott betalálni.

“Olyan volt a meccs, mint egy háború, néhány becsúszás felért egy súlyos testi sértéssel, emlékszem, Steve McMahon egyik belépője Phil Neal valósággal szaltózott egyet a levegőben, de folytatta tovább, mintha semmi nem történt volna. Ez volt az első derbim, és egyből sikerült győztes gólt szereznem, hihetetlen élmény volt.

A meccs után a csapattal a belvárosba mentünk ünnepelni, végül egy Snobs nevű helyen kötöttünk ki, ahol az emberek nem Bacardi-kólát kértek a pultostól, hanem Varadi-kólát. Micsoda este volt”

– emlékezett vissza a meccs hőse.

Igazi vándormadár volt

Az 58 éves Varadi Londonban született magyar apától és olasz anyától, és egy korábbi, Origónak adott interjúban elárulta, hogy Magyarországgal semmi kapcsolata nincs, egyedül a neve utal a származására. Varadi igazi vándormadárnak számított, 18 évesen a Sheffield United volt az első komoly klubja, innen igazolt az Evertonhoz, ahol két idényt töltött, majd újabb két év elteltével már a Newcastle-ban játszott, amely 125 ezer fontot fizetett érte.

A Newcastle akkoriban története egyik komoly válságát élte, a másodosztályban szerepelt, Varadi viszont gyorsan beilleszkedett az új munkahelyén, és amikor 1981 októberében mesterhármassal vette ki a részét a Cardiff kifektetéséből, egyből belopta magát a szurkolók szívébe.

Az idényt 20 góllal zárta, majd a következőben még ezt is felülmúlta, huszonkétszer volt eredményes, ennek ellenére a klub eladta őt 1983-ban,

amit akkor sokan nem értettek, de a Varadi helyéről érkező Peter Beardsley olyan klasszis volt, aki miatt kevesen sírták vissza a csatárt.

Varadi nem járt rosszul a váltással, mert új csapatával, a Sheffield Wednesdayjel egyből feljutást ünnepelhetett, amire 14 évet vártak a szurkolók, Varadinak pedig apró elégtétel lehetett, hogy a Wednesday nyolc pontot vert a szintén az élvonalba jutó Newcastle-ra. A csatár szerint a siker a menedzser, Howard Wilkinson érdeme volt, aki kiváló csapategységet teremtett, és minden játékosnak nagyon aprólékosan átadta, pontosan mit is vár tőle a pályán.

A Wednesday újoncként simán benn maradt, 8. helyen végzett, Varadi pedig 16 gólt szerzett,

ezzel csapata góltermésének 27 százalékát ő szállította, és olyan neveket előzött meg a góllővőlistán, mint Ian Rush vagy Gordon Strachan.

Imre Banana, a City-drukkerek kedvence

1985 nyarán mégis újabb klubváltás következett, Varadi 285 ezer fontért a West Bromwich Albionhoz igazolt, de ő is visszafogottabban teljesített, 9 gólig jutott, a csapat pedig kipottyant a másodosztályba. Ahova Varadi már nem tartott a csapattal, mert a Manchester City lecsapott rá, itt ragadt rá az Imre Banana becenév, aminek az eredete máig tisztázatlan.

Olvastunk olyan verziót, amely szerint az elnevezés onnan jön, hogy a focista vezetékneve és a banana szó hasonlóan hangzik, de ha kiejtjük őket, akkor érezzük, hogy ez a teória eléggé sántít, hiszen csak a szótagok számában egyeznek meg. Mindenesetre Varadi ugyanúgy járt az első évében, mint a WBA-nál, 9 gólja ellenére a csapat kiesett, a következő szezonban a City 8. lett a másodosztályban, ő pedig az összes sorozatot számolva 20 gólt ünnepelhetett.

Ezután visszatért a Sheffieldhez, majd 1990-ben a Leeds játékosa lett, ahol együtt játszhatott Eric Cantonával és a már említett Strachannel is,

és bár tagja volt az 1992-es bajnokcsapatnak, csak három meccsen lépett pályára, ez pedig az akkori szabályok szerint kevés volt ahhoz, hogy ő is aranyérmet kapjon.

Innentől már nem tudta visszatornászni magát az elitbe, a Rotherham Unitednél még volt egy 21 gólos szezonja a harmadosztályban, majd amikor innen is elment, rövid ideig kipróbálta magát játékosedzőként, de ezt hamar megunta, és inkább alsóbb osztályokban focizgatott még.

Visszavonulása után saját focisulit indított, 2004 óta pedig FIFA-licences játékosügynökként dolgozik Varadi, akinek kalandokban gazdag pályafutásából a válogatott kimaradt, pedig akár az angolban, akár a magyarban játszhatott volna. Az angoloknál érhetően nagy volt a konkurencia, a magyar szövetség viszont állítólag megkereste a 80-as években,

de ő maga utasította vissza a lehetőséget, mondván, nélküle is hemzsegnek a jó csatárok a válogatottban.