Közélet

Meg kell ismételni a pusztahencsei polgármester-választást

Szavazatvásárlással és tiltott kampánytevékenységgel vádolták meg a Momentum által támogatott jelöltet.

Döntött a Pécsi Ítélőtábla, meg kell ismételni a pusztahencsei időközi polgármester-választást.

A választáson győztes Bán Istvánt az alulmaradt Iker Ibolya azzal vádolta meg, hogy ötezer forintot ígért a választóknak, ha rá szavaznak, illetve segítőivel együtt a szavazóhelyiség előtt tiltott kampánytevékenységet folytatott. A helyi választási bizottság elutasította Iker kifogását, ő viszont fellebbezett.

A területi választási bizottság már azt állapította meg, hogy a polgármester-választás jogsértő volt, annak eredményét megsemmisítette, és a szavazás megismétlését jelentette be. Ez ellen már Bán nyújtott be bírósági felülvizsgálati kérelmet, amihez csatolta házastársa és gyermeke nyilatkozatát is arról, hogy házukat a választás napján reggel 9 óra körül hagyta el, így nem tartózkodhatott a szavazóhelyiség környékén 7.50-kor, ahogy Iker tanúi állították.

Csakhogy a bíróság nagyobb részt alaptalannak tekintette Bán felülvizsgálati kérelmét, azt viszont megállapította, hogy Iker a szavazatvásárlással kapcsolatos kifogását nem nyújtotta be határidőn belül, így azt nem lehet megállapítani, hogy sérült a választási eljárásban való önkéntes részvétel elve.

A bíróság szerint az Iker által benyújtott iratok, nyilatkozatok alapján kétséget kizáró módon meg lehet állapítani, hogy Bán és több támogatója a szavazóhelyiség bejáratának közelében tartózkodott, amit a helyi választási bizottság és a helyi választási iroda vezetőjének fellépése, és a rendőri intézkedés szükségessége is alátámaszt.

Így a decemberi választás érvénytelen, azt januárban meg kell ismételni, ez ellen nincs helye további jogorvoslatnak.

Arrébb mentek

Korábban megírtuk: Bán Istvánt a Momentum támogatta. Míg a területi választási bizottság azt közölte, hogy 212-en nyilatkoztak arról, hogy Bán „többüknek pénzt kínált a voksokért”, a párt szerint több nyilatkozó azzal kereste meg őket, hogy ők sem tudták, hogy azt írják alá, hogy meg lettek vesztegetve, hiszen nem is volt vesztegetés.

Szerintük Iker bizonyítékait azért is érdemes fenntartásokkal kezelni, mert több eljárás is folyamatban van az alulmaradt jelölt ellen, elmondásuk szerint okirat-hamisítás miatt is. A párt azt állítja, annyi történt, hogy Bán a szavazóhelyiség közelében két szimpatizánsával beszélgetett, amikor a szavazatszámláló bizottság elnöke megkérte őket, hogy menjenek távolabb, és ennek eleget is tettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik