A fiatal lány nehéz körülmények közül indulva – családja a legalacsonyabb rangú indiai kasztba tartozik, átszámítva kevesebb, mint 132000 forintnyi éves fizetéssel – május végén sikerült feljutnia a 8848 méter magasan fekvő csúcsra.
“Törzsi lányként a lehetőségeim nagyon korlátozottak, így kerestem egyet, ahol meg tudom mutatni a képességeimet” – mesélte élményeit Malavath, utalva arra, hogy sok másik fiatalhoz képest hátrányból indult.
A büszke szülők szerint lányuk nem csak az iskolában, de a természetben is “ragyogó”, valamint hozzátették, remélik a fiuk, Naresh is meg tudja tudni majd mászni a Mount Everestet.
Fotó: Europress Fotóügynökség
“Boldogak vagyunk, hogy a lányunk világrekorder lett. Tudtuk, hogy barangolni fog majd a világban.”
Az elszánt tini tagja volt annak a húsz hátrányos helyzetű diáknak, akit a kormány – 500 korábban kiválasztott fiatalból leszűkítve – társadalmi jólét programjához kiválasztott az expedícióhoz.
Ők a Darjeeling Himalájai Hegymászó Intézetben készültek fel október 26 és november 16 között. A kiképzésről Malavath elmondta sikerült legyőzni a félelmeit, és sosem gondolt arra, hogy később feladja majd.
Az csúcsig vezető utazásról elmondta „mindenfelé hegyek voltak, gyönyörű”.