Kultúra

Az ügyészség előtt van Weinstein két szexuális zaklatási ügye is

A Beverly Hills-i rendőrség mindkét ügyben lezárta a nyomozást, és megküldte az ügyészségnek, amely majd dönt róla, hogy vádat emelnek-e a mindenható hollywoodi producer ellen. Ezek az első, Weinstein elleni vádak, amelyek ebbe a fázisba jutottak.

Harvey Weinsteint ősz óta számos hollywoodi színésznő vádolta meg szexuális zaklatással, sőt, nemi erőszakkal is, miután először a New York Timesban jelent meg egy cikk az Oscar-díjas producer elleni vádakról. A Los Angeles-i ügyészségi hivatal szóvivője nem nevezte meg, hogy mely ügyekről van szó, csak annyit erősített meg, hogy két, Weinsteinnel kapcsolatos ügy van náluk. A szóvivő azt is elmondta, hogy egy másik, ugyancsak szexuális zaklatással vádolt rendező, James Toback ellen öt ügy is folyamatban van náluk – őt korábban Julianne Moore és Selma Blair is nyilvánosan megnevezte, mint zaklatójukat.

Weinsteinnel szemben egyébként a New York-i és a londoni hatóságok is nyomoznak, de ezek az ügyek még nem kerültek az ügyészség elé.

(Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik