Belföld

Januárban két napra zárhatnak az önkormányzatok sztrájk miatt

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete megkezdte a felkészülést a januárra tervezett sztrájkra –írta az Mfor. A döntés oka, hogy a kormányt nem sikerült rávenniük a követeléseik elfogadására.

Jelen állás szerint január 12-én és január 15-én, vagyis pénteken és hétfőn tartanak kétnapos sztrájkot az önkormányzati hivatalokban. Az erről szóló felhívás kedden jelent meg az MKKSZ honlapján.

Ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy már egy MKKSZ-tag esetében is lehetőség van a csatlakozáshoz a sztrájkra.

A szakszervezet türelme azért fogyott el, mert a kormány két tárgyalási forduló után visszavonult a béremelésről kezdeményezett egyeztetésekről. Azóta nem érkezett új ajánlat.

A közszolgálatban dolgozók egy részét képviselő szervezet szerint fenntarthatatlan helyzet alakult ki a csökkenő reálkeresetek és a munkahelyi fluktuáció miatt. Tavaly novemberben levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben azt írták: olyan helyzet állt elő a vállalhatatlanul alacsony bérek és a fogyóban lévő képzett munkaerő miatt, hogy “ha most vasárnap” rendeznék az országgyűlési választást, előfordulhatna, hogy sok helyen nem lehetne megtartani, mert nem lenne elég szakember.

A szakszervezet nagyjából 200 ezer olyan közszolgálati dolgozó érdekeit képviseli, akik kimaradtak a bérintézkedésekből, így fizetésük 10 éve nem emelkedett. A jövedelmi helyzetükre tett indítványokat a kormány eddig minden esetben elutasította.

A szakszervezet januárban még csak két napot jelöltek meg, amikor felfüggesztik a munkavégzést, de ígéretük szerint ameddig nem érnek célt, minden további hónapban újabb nappal toldják meg a sztrájk időszakát. Ez idő alatt csak a halaszthatatlan ügyekkel foglalkoznak a köztisztviselők.

Kérdés, hogy a kormány az idén áprilisban várható országgyűlési választás előtt pár hónappal megkockáztatja-e a hivatali rend felborulását. Sok jót mindenesetre nem ígér az érintett közszolgáknak, hogy Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter az előző év során kategorikusan elutasított minden olyan kezdeményezést, amely a munkavégzés felfüggesztésével célozta meg a követelések elfogadtatását. Lázár szerint egyszerűen nem létezik olyan, hogy valaki egy közhivatalban sztrájkoljon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik