Élet-Stílus

Hihetetlen átalakuláson ment át egy teljes család

Életmódváltás négyesben.

Jesse, egy 32 éves kínai fotós az elejétől a végéig (?) dokumentálta azt a közel féléves folyamatot, amelynek során egész családja teljes életmódváltás után rengeteg kilótól szabadult meg.

Az egész úgy kezdődött, hogy az anyukája hozzájuk költözött, hogy segítsen Jesse és felesége első gyermekének megszületése után. Ekkor a fotós beköltöztette az apját is, akiről azonban tudták, hogy komoly alkoholproblémákkal küzd és jelentős súlyfeleslege is van.

Jesse, hogy segítsen apjának, elhatározta, hogy ő is diétába és életmódváltásba kezd, és így tett az egész család. Sétákkal indult, majd jött a kocogás, később a gyakori konditerem-látogatás, és persze az egészséges étkezés.

Innentől felesleges további betűket leírni, hiszen a képek mindent jobban elmondanak:

小野杰西 @Xyjesse (@xyjesse) által megosztott bejegyzés, Dec 22., 2017, időpont: 7:45 (PST időzóna szerint)

小野杰西 @Xyjesse (@xyjesse) által megosztott bejegyzés, Dec 22., 2017, időpont: 7:52 (PST időzóna szerint)

小野杰西 @Xyjesse (@xyjesse) által megosztott bejegyzés, Dec 22., 2017, időpont: 7:51 (PST időzóna szerint)

小野杰西 @Xyjesse (@xyjesse) által megosztott bejegyzés, Dec 22., 2017, időpont: 7:47 (PST időzóna szerint)

小野杰西 @Xyjesse (@xyjesse) által megosztott bejegyzés, Dec 22., 2017, időpont: 7:49 (PST időzóna szerint)

Bored Panda, Instagram, Kiemelt fotó: Weibo

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik